Elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent az új lakások értékesítése az Egyesült Államokban júniusban.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium szerdán azt közölte, hogy éves bázison szezonális kiigazítással 5,3 százalékkal csökkent az új lakások értékesítése, és az egész évre kivetítve 631 ezerre süllyedt az egy hónappal korábbi 666 ezerről. Júniusban 3,9 százalékos növekedést regisztráltak.
Elemzők szerényebb, 2,8 százalékos csökkenést vártak júniusra.
Az év első hat hónapjában az újonnan épült lakások értékesítése 6,9 százalékkal bővült, főleg a kedvező munkaerőpiaci helyzetnek köszönhetően. A keresletet növelte, hogy a használt lakásokból szűkös a kínálat.
Két éve, 2016-ban 561 ezer, 2017-ben pedig már 613 ezer új lakást értékesítettek az Egyesült Államokban. A tavalyi az utóbbi tíz év legjobb adata.
Bár az új lakások értékesítése az összes lakáseladásnak nagyjából csupán tíz százalékát teszi ki, a gazdasági helyzet alakulásában fontos szerepet tölt be, mivel az ágazat jellemzően jól fizető, középosztálybeli munkahelyeket teremt. Emellett növeli a keresletet az építőipari anyagok iránt, és a fogyasztók többet költenek tájépítésre és egyéb szolgáltatásokra.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
