A kiterjesztett valóság (augmented reality – AR) az a technológia, ami általában speciális headsetekkel, szemüvegekkel, vagy vetítésekkel jár, adatokat vagy grafikát helyez valós képekre, érzékelőkkel és kamerákkal ismeri fel a működtető mozdulatait a visszajelzés és az irányítás érdekében. Mostanáig az AR főként a gaming területén volt jellemző, ám ahogyan terjed a technológia, úgy kerülnek napvilágra újabb felhasználási módok. A robotikai kutatásban meglepő, új szerep jut az AR-nak, aminek nemsokára jelentős hatása lehet a gyártási- és logisztikai automatizálásra, valamint – idővel – az otthoni- és kiszolgáló robotokra is.
A robotok programozásának hagyományos módja korábban a kódolás volt, ami időigényes és költséges folyamatnak számított. Ez azt jelentette, hogy a robotokat egy konkrét feladatra programozták be, amit újra és újra el kellett végezniük. A kobotok programozása azonban sokkal könnyebb. Az – akár teljesen tapasztalatlan – működtetőnek mindössze a kívánt irányokba kell mozgatnia a robotkart, és egy vezérlőegység használatával beállíthatja az útvonalpontokat és műveleteket. A programozás így sokkal intuitívabb és rugalmasabb lesz, valamint a robotot könnyedén be lehet programozni új feladatokra is. Noha a robotok mozgása pontos és egységes, általában nem olyan finom, mint az emberi mozdulatoké, emellett a robot csakis azt a feladatot tudja ellátni, amire beprogramozták.
Az AR szintet emel
A kiterjesztett valóság lehetővé teszi azt, hogy az emberi dolgozó úgymond átvegye a robot felett a hatalmat. A működtető az AR-t használva vezérli a robotot, természetes és óvatos mozdulatokkal, tehát úgy ad a robotnak pontos instrukciókat, hogy elvégzi azokat a feladatokat, amiket a robottól is szeretne viszontlátni. Ez az új hozzáállás ideális megoldásnak számít a kobotok esetében, mivel azok az emberekkel közvetlenül és közösen tudnak dolgozni, bármiféle zavaró biztonsági korlát vagy kerítés nélkül.
A Kubica a Light Guide System vetítőrendszerével segíti az összeszerelés és minőség-ellenőrzés folyamatát
Az AR technológia és a kobotok kombinációja egy teljesen új szintre emelheti az együttműködést. A michigan-i Kubica Corporation tervezővállalat nemrég mutatta be az AR-es autóajtó-panel összeszerelő programját, amely egy UR10 robotot és a Light Guide Systems vetítőrendszerét alkalmazza. Carol Choma, a Kubica operatív és üzletfejlesztési igazgatója pozitívan nyilatkozik az alkalmazásról: „Ez nagyon jó példa egy olyan, együttműködő munkakörnyezetre, ahol a Universal Robots U10 robotja együtt dolgozik az emberi munkatárssal egy autóipari összeszerelő állomáson.” Ebben a felállásban a Light Guide rendszere szerelési instrukciókat vetít közvetlenül a munkaterületre. A működtető ráteszi a kezét a virtuális, vetített „start gombra”, és várja a további instrukciókat, miközben a robot elkezdi végezni a munkáját. A vetített fény kiemeli a robot által elvégzett feladatokat és segíti a működtetőt azokban, amiket neki kell elvégeznie. A folyamat úgy zajlik, hogy a rendszer megvilágítással és színkóddal jelöli a működtető számára a rögzítendő kábel pontos helyét, miközben a robot egyéb szerelési műveleteket végez el.
A működtető a minőségellenőrző üzeneteket is látja – mint például ha hiányzik egy csapszeg -, és a vetítőrendszer virtuális vezérlőjével további parancsokat adhat a robotnak. Miután minden folyamat befejeződött, a vetítőrendszer egy képet készít a kész munkáról a későbbi ellenőrzés és nyomon követés céljából.
Az AR-t érintő kutatások még korai szakaszban vannak, de a jelek szerint a technológia segíteni fog abban, hogy a robotok használatát kiterjesszék a komplexebb alkalmazásokra is. A segítségével javulni fog a gyártási minőség és a konzisztencia, valamint nőni fognak az emberek és robotok közti együttműködési lehetőségek is.
A Universal Robots-ról:
A vállalatot 2005-ben két társával Esben Østergaard, a vállalat műszaki igazgatója – a 2018-as Engelberger Díj nyertese – alapította a dániai Odensében. A célja az volt, hogy a robottechnológia mindenki számára elérhetővé váljon, és hogy létrehozzanak egy olyan egyedi, ipari robotot, amely képes bármilyen ipari folyamat automatizálására és ésszerűsítésére, emellett megfizethető, rugalmas, könnyen használható és biztonságos. Mióta az első UR-robot 2008 decemberében megjelent a piacon, a vállalat jelentős növekedést mutatott a felhasználó-barát robotok területén, és immár világszerte értékesít. A Teradyne Inc. részét képző vállalat székhelye a dániai Odensében van, emellett pedig leányvállalatokkal és regionális irodákkal rendelkezik az USA-ban, Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, Csehországban, Törökországban, Kínában, Indiában, Szingapúrban, Japánban, Dél-Koreában, Tajvanban and Mexikóban. 2017-ben a Universal Robots bevétele 170 millió dollár volt. További információért látogasson el a vállalat weboldalára: http://www.universal-robots.com/ vagy blog oldalára: blog.universal-robots.com.
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
