Az Országgyűlés szerdán lehetővé tette, hogy kedvezményesen visszavásárolhassák korábbi ingatlanjukat a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő, a bérleti díjakat rendszeresen megfizető bérlők.
A képviselők 133 igen szavazattal fogadták el a kormány erről szóló törvényjavaslatát. A kabinet korábban azt közölte, az intézkedés célja, hogy minden család saját otthonban élhessen.
A Nemzeti Eszközkezelő még 2011-ben, az otthonvédelmi akcióterv alapján jött létre a devizahiteleseket segítésére. A programban az állam megvásárolta a hiteladósok ingatlanát, akik azt visszabérelhették. A programban 36 ezer otthont tudtak megvédeni, és mintegy 154 ezer ember menekült meg úgy a többmilliós hiteltartozástól, hogy továbbra is az otthonában maradhatott.
A kormány szándékai alapján az otthonteremtési intézkedések újabb mérföldköve, hogy a programban a bérlők ismét tulajdonosává válhatnak korábbi otthonuknak.
Az elfogadott javaslat szerint azoknak a bérlőknek, akik nem tudnak élni az egyösszegű visszavásárlás lehetőségével, az állam hosszú távú részletfizetést ajánl fel, miközben a nehéz anyagi helyzetben lévőknek továbbra is biztosított a jelenlegi konstrukció: bérleti díj megfizetése mellett továbbra is bérlők maradhatnak.
A tulajdonszerzéskor felmerülő anyagi és eljárási kötelezettségeket az állam viseli.
Az eszközkezelő hivatalos értesítést küld az érintetteknek a lehetőségeikről, a lakás egyösszegű visszavásárlásáról szóló szerződéseket a tervek szerint 2019 végéig megkötik. (MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
