Újabb csúcsot és erős forgalmat hozott szeptember a tőzsdén

Az első őszi hónapban is folytatódott a BUX index hónapok óta tartó emelkedése, 2017. szeptember 18-án ismételten történelmi csúcsot döntött 38 387 ponttal. Bár az index szeptember közepétől tartósan 38 ezer pont felett járt, de végül 37 290 ponton zárta a kereskedést.

Az ősz első hónapjában 190,4 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket a Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiacán. Ez a tavalyi év hasonló időszakában mért forgalomhoz képest jelentős erősödést mutat. A napi átlagforgalom a szeptemberi 21 kereskedési napon 9,1 milliárd forint volt.

Az első őszi hónapban is folytatódott a BUX index hónapok óta tartó emelkedése, 2017. szeptember 18-án ismételten történelmi csúcsot döntött 38 387 ponttal. Bár az index szeptember közepétől tartósan 38 ezer pont felett járt, de végül 37 290 ponton zárta a kereskedést.

A vezető részvények közül május óta töretlenül most is az OTP részvényei forogtak leginkább a hazai parketten, ugyanakkor a bankpapír árfolyama 5,3 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest. Forgalom tekintetében második helyen a MOL papírja végzett, 0,8 százalékos emelkedéssel. A cég egy jelentős tőzsdei eseményt, egy 1:8 arányú részvényfelosztást is a háta mögött tudhat. A blue chipek közül a Richter 2 százalékos, míg a Magyar Telekom 1,6 százalékos eséssel zárta a hónapot.

A Prémium kategória nyertese szeptemberben ismét az Appeninn volt, 23,1 százalékos emelkedéssel, melyet a PannErgy követett 13 százalékkal, majd ettől jelentősen elmaradva ugyan, de az FHB is 3,9 százalékot emelkedett a hónap során. A Standard kategóriás papírok közül ismét jelentősen, 42,9 százalékot nőtt a Nordtelekom árfolyama, de a kategóriában a hónap nyertese az Altera volt, ami 74,1 százalékos növekedést produkált.

A részvénypiaci forgalmi rangsor tekintetében nem történt változás, ismét a WOOD állt az élre, melyet kicsivel elmaradva a Concorde, majd pedig az Equilor követ.


Forrás: GazdaságTV.hu

Scroll To Top