Tőzsdezárás – Felülteljesítő volt a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 287,78 pontos, 0,56 százalékos emelkedéssel, 51 956,74 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: felülteljesítő volt a budapesti tőzsde az európai és a tengerentúli piacokhoz képest is. A vártnál szigorúbb amerikai monetáris politika miatt és a kedvezőtlen európai statisztikák – rekordmagas lett az euróövezeti infláció – miatt romlott el a befektetői hangulat.
Hozzátette: mindez kedvezett a magyar piacnak. Az OTP jól teljesített, bár a forgalma alacsony volt, mivel a szabadságok után a befektetők egy része nem tért még vissza a piacra. Egyedi hírek nem érkeztek, az olajár esése ugyanakkor okozhatta a Mol árának esését – jegyezte meg.
A Mol 10 forinttal, 0,38 százalékkal 2600 forintra gyengült, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 280 forinttal, 1,66 százalékkal 17 190 forintra erősödött, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,48 százalékkal 416 forintra esett, forgalma 59,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,17 százalékkal 8695 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4382,58 ponton zárt pénteken, ez 0,41 pontos, 0,01 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.(MTI)

Scroll To Top