Tőzsdezárás – Elemző: erős felpattanás volt a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1255,49 pontos, 3,14 százalékos emelkedéssel, 41 255,70 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 12,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára nőtt az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: erős felpattanás volt a budapesti piacon, az előző napokban tapasztalt csökkenést az úgynevezett „medvepiaci rali” követte. Ez általában átmeneti, egyszerűen elfogytak a rövid távú eladók, ez okozza a gyors emelkedést – magyarázta.
A növekedés általános volt a nemzetközi piacokon, Európában 2 százalék körüli volt, ugyanígy az amerikai piacon is. A vezető részvényekkel kapcsolatos egyedi hír nem érkezett – tette hozzá.
A Mol 88 forinttal, 3,21 százalékkal 2828 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 480 forinttal, 4,89 százalékkal 10 300 forintra nőtt, forgalmuk 9,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4,5 forinttal, 1,14 százalékkal 399,50 forintra emelkedett, forgalma 716,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 1,57 százalékkal 6775 forintra erősödött, a részvények forgalma 720,5 millió forintot ért el.
A BUMIX 3948,38 ponton zárt pénteken, ez 45,02 pontos, 1,15 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.(MTI)

Scroll To Top