Tőzsdenyitás előtt – Tovább emelkedhet a BUX az elemző szerint

Mérsékelt emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában jelezte: a vezető részvények közül az OTP a 18 ezer forintos ellenállás felé veheti az irányt, ezt követően az 50 és 30 napos mozgóátlagok jelentkeznek ellenállásként. A Mol árfolyama szintén az 50 és a 30 napos mozgóátlagok vonalát célozhatja meg.
A Richter árfolyama a 9 ezer forintos szint felé közeledhet. A Magyar Telekom árfolyama visszatérhet a korábbi 430 és 440 forintos szintek közé.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1111,71 pontos, 2,16 százalékos emelkedéssel, 52 535,97 ponton zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 14,5 milliárd forint volt. A Mol 8 forinttal, 0,31 százalékkal 2538 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 820 forinttal, 4,80 százalékkal 17 900 forintra erősödött, forgalmuk 9,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,23 százalékkal 429 forintra esett, forgalma 152,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,28 százalékkal 8735 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.(MTI)

Scroll To Top