Iránykereséssel indulhat a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzőelemző szerint.
Józsa Bence az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte, szerdán a történelmi csúcson lévő OTP-nél megjelentek a profitrealizálók, és a 15 700 forintos támasz szint közelébe húzták vissza a jegyzést.
Kifejtette, a Richter letörte a 8000 forintos támaszt, ha a jegyzésnek nem sikerül visszakapaszkodnia a következő napokban, akkor jelentősebb tér nyílna lefelé 7730 forintig. A Mol folytatta az emelkedést, a következő ellenállás 2400 forintnál adódhat, a Magyar Telekomnál továbbra is a 400-410 forintos sáv a meghatározó.
Az elemző felidézte, hogy a Richter a Magyar Nemzeti Bank Növekedési kötvényprogramjában június 2-án sikeres kötvényaukciót tartott minősített befektetők részére. A felajánlott mennyiség össznévértéke 70 milliárd forint volt, ezzel szemben az összes benyújtott ajánlat össznévértéke 113,1 milliárd forintot tett ki. Évi 1,75 százalékos kamatot fizetnek a kötvények, mivel a névérték felett értékesítették picivel, ezért 1,7046 százalékon sikerült forrást bevonnia a hazai gyógyszertársaságnak.
Ez igen jó árú forrásbevonásnak tekinthető, ugyanis a 10 éves magyar állampapír hozama 2,73 százalék – írja Józsa Bence.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37,15 pontos, 0,08 százalékos emelkedéssel, 46 736,89 ponton, új történelmi csúcson zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol 50 forinttal, 2,15 százalékkal 2380 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 145 forinttal, 0,91 százalékkal 15 720 forintra csökkent, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,87 százalékkal 405,50 forintra nőtt, forgalma 157,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,68 százalékkal 7975 forintra esett, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el.(MTI)