London kivételével nyereségben nyitottak a vezető európai értéktőzsdék szerdán.
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,08 százalékkal csökkent, míg a frankfurti DAX-index 0,23 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,45 százalékkal emelkedett a nyitásban.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,20 százalékkal növekedett a kereskedés indításakor.
Az eurót 1,1218 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenc órakor, napi szinten 0,07 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára csökken.
Az észak-tengeri Brent augusztusi szállításra hordónként (159 liter) 48,45 dollárba került, 27 centes, 0,55 százalékos mínuszban forgott az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára júliusi szállításra hordónként 34 centtel, 0,73 százalékkal, 46,12 dollárra esett.
Kedden London kivételével nyereségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 index 0,15 százalékkal, 7500,44 pontra esett, míg a frankfurti DAX 0,59 százalékkal, 12 764,98 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,40 százalékkal, 5261,74 pontra emelkedett. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,55 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,47 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,39 százalékkal növekedett.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
