Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta: a múlt heti eladási hullámot követően hétfőn némi levegőhöz juthatnak a magyarországi részvények.
Hozzátette, a vezető részvényeknél az OTP árfolyamát a 8 ezer forint közelében lévő támasz foghatja meg, míg ellenállás 9400 forint közelében látható. A Mol árfolyama a 2630 forint közelében található ellenállás irányába mozdulhat. A Richter a 7430 forintos, a Magyar Telekom árfolyama pedig a 381 forintos ellenállást veheti célba.
Az elemző arra is kitért, hogy sajtóértesülések szerint hétfő délelőtt egy újabb tárgyalásra kerül sor az orosz olajembargó ügyében – még az Oroszország elleni hatodik uniós szankciós csomagot megvitató délutáni EU-csúcs előtt -, miután a korábbi várakozásokkal ellentétben a hétvégén nem született meg az alku.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 589,63 pontos, 1,50 százalékos csökkenéssel, 38 644,57 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 39,8 milliárd forint volt. A Mol 56 forinttal, 2,24 százalékkal 2560 forintra erősödött, 4,4 milliárd forintos forgalomban.