Tőzsde – Pozitív hangulat az európai pesszimizmus dacára

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 196,10 pontos, 1,03 százalékos emelkedéssel, 19 183,32 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények közül egyedül a Mol esett az előző napi záráshoz képest.
A BÉT nem reagált az európai tőzsdék pesszimizmusára, hanem folyamatos emelkedést mutatott pénteken, és még a forgalom is elfogadható volt, ahhoz képest, hogy ez volt a hét utolsó napja  – mondták az MTI által megkérdezett elemzők.
Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta, a pozitív hangulat annak volt köszönhető, hogy az ország nagy valószínűséggel kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól. A Molra hatott a különadó feltételezett megemelése, de annak ellenére, hogy ez – legalábbis egyenlőre – elmarad, ez a papír zárt egyedül mínuszban pénteken.
Az OTP-re kezdetben hatott az a feltételezés, hogy a tranzakciós illetéket megemeli a kormány, de délutánra ez a veszély megszűnt, ami meglátszott a záróárfolyamon – mondta Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője. Kiemelte, hogy az OTP-nél a kilátások javulását díjazták a befektetők, míg a legjobban teljesítő Richternél rájött a piac, hogy a jövőbeli pozitív kilátások nincsenek beárazva.
A Mol ára 90 forinttal, 0,54 százalékkal 16 480 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP 67 forinttal, 1,32 százalékkal 5125 forintra erősödött, forgalma 4,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,97 százalékkal 362 forintra nőtt, forgalma 364,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 1000 forinttal, 2,87 százalékkal 35 900 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 247,0 millió forintos forgalom mellett 70 forinttal, 0,35 százalékkal 20 040 forintra növelte értékét.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1011,06 ponton zárt pénteken, ez 1,11 pontos, 0,11 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában pénteken – a nagy olajtartalmú repce kivételével – minden termény ára változott, egy vagy több határidőre.
A malmi búza jegyzése augusztusra 52 200 forint maradt, viszont szeptemberre és decemberre 400 forinttal 53 000 forintra, illetve 55 900 forintra esett.
A takarmánybúza ára szeptemberre 100 forinttal 50 600 forintra esett, augusztusra 50 700, decemberre 51 700 forint maradt.
A takarmánykukorica határidős ára júliusra 58 000, jövő márciusra pedig 51 000 forint maradt. Szeptemberre 200 forinttal 59 800 forintra csökkent. Novemberre 700 forinttal, 47 500 forintra, decemberre pedig 750 forinttal 47 750 forintra drágult.
A nagy olajtartalmú napraforgómag ára októberre 700 forinttal 119 300 forintra, novemberre pedig 1500 forinttal 120 500 forintra esett.
A nagy olajtartalmú repce határidős ára augusztusra 118 700, szeptemberre 120 000 forint maradt. (MTI)

Scroll To Top