Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók hétfőn, miközben a befektetők már a nagy technológiai vállalatok gyorsjelentéseire várnak.
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,21 százalékkal, az S&P 500-as mutató 0,16 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,25 százalékkal emelkedett a nyitásban.
A figyelem központjában továbbra is a vállalati hírek állnak.
Az Otis Worldwide árfolyama a nyitás előtti kereskedésben 4,1 százalékkal ugrott meg, miután a felvonókat gyártó vállalat a vártnál jobb eredményekről számolt be első negyedéves gyorsjelentésében és javította éves előrejelzését.
A Tesla, amely hétfőn tőzsdezárás után jelent, egyszázalékos pluszban várta a nyitást. Az elektromos autókat gyártó cég már a hatodik legértékesebb vállalat a New York-i tőzsdén.
A legnagyobb amerikai bankcsoport, a JP Morgan Chase 0,6 százalékkal drágult arra a hírre, hogy aktívan menedzselt bitcoin alapot készül ajánlani vagyonos ügyfeleinek.
A légitársaságok közül az American Airlines 2 százalékos, a United Airlines 1,6 százalékos, a Delta Air Lines pedig 1,7 százalékos pluszba ugrott, miután Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke közölte, hogy a koronavírus elleni teljes körű védettséggel rendelkező amerikai polgárok beutazhatnak Európába.
A nagy tőkeértékű technológiai vállalatok nevük kezdőbetűje alapján FAANG-csoportként emlegetett ötöséből a Netflix a múlt héten tette közzé gyorsjelentését, míg a Google anyavállalata, az Alphabet kedden, az Apple és a Facebook szerdán, az Amazon pedig csütörtökön jelent.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2079 dollárt adtak, 0,18 százalékkal erősödött a dollár. A jenhez képest 0,08 százalékkal drágult a dollár, 108,00 jenen forgott.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,04 százalékkal, 1776,50 dollárra csökkent, míg a júniusi szállítású aranyé 0,12 százalékkal, 1780,00 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.
A júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,36 százalékos mínuszban, 64,53 dolláron, a júniusi szállítású WTI pedig 1,27 százalékos veszteségben, 61,35 dolláron forgott fél négykor.