A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1245,65 pontos, 3,14 százalékos emelkedéssel, 40 936,77 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 10,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a nemzetközi kedvező hangulatnak köszönhetően jelentősen emelkedett a Budapesti Értéktőzsde kedden, ugyanakkor a forgalom nem volt túl magas.
Hozzátette, egyedi vállalati hírek nem érkeztek, a vezető részvények közül különösen a Richter és a Mol volt erős, a Magyar Telekom valamelyes gyengélkedett.
A Mol 130 forinttal, 4,48 százalékkal 3030 forintra erősödött, 3,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 176 forinttal, 2,05 százalékkal 8760 forintra nőtt, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki.
A Richter-papírok árfolyama 290 forinttal, 4,19 százalékkal 7210 forintra emelkedett, a részvények forgalma 941,5 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3787,57 ponton zárt kedden, ez 43,41 pontos, 1,16 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.(MTI)