Tőzsde – A dohai csúcs negatívan hatott a BUX-ra is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 60,54 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 27 081,72 ponton zárt hétfőn. Az elemzők szerint a dohai csúcs eredménytelensége negatívan hatott a BUX-ra is.

A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a pénteki záráshoz képest.
Puzsár József, a KBC Equitas elemzője az M1 aktuális csatornán kifejtette: a nemzetközi piacokkal ellentétben a magyar tőzsdén ugyan mérséklődtek a reggeli nagy mínuszok, de még így is negatív tartományban zárt a BUX.
Az elemző szerint a délelőtti nagy esés részben annak az eredménye, hogy a dohai olajcsúcson nem született vasárnap megegyezés az olajkitermelés befagyasztásáról, ami miatt az olaj ára is 5-6 százalékot esett hétfő délutánig.
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a reggeli, délelőtti negatív hangulatot az idézte elő, hogy a dohai olajcsúcs-találkozó nem hozott kedvező eredményt. A negatív hangulat az olaj árának 6 százalékos esése miatt alakult ki. A BUX is korrigált a múlt héthez képest.
Kiss Mónika szerint a meglepetés pont az volt, hogy végül is csak enyhe esést tapasztaltak a BÉT-en. A délutáni, már jobb piaci hangulat részben annak volt betudható, hogy Európában és Észak-Amerikában ez a vállalati gyorsjelentések időszaka, és úgy tűnik, hogy a vállalati eredmények jobbak lesznek a korábban vártnál.
A Mol 30 forinttal, 0,18 százalékkal 16 420 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 18 forinttal, 0,25 százalékkal 7305 forintra esett, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,63 százalékkal 470 forintra gyengült, forgalma 234,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 6 forinttal, 0,11 százalékkal 5600 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1761,29 ponton zárt hétfőn, ez 6,01 pontos, 0,34 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.(MTI)

Scroll To Top