Technikai elemzés: Forex, tőzsde, deviza, arany, olaj – 2015.03.25

A CHF rallyzik az IMF ajánlásai ellenére A CHF volt a tegnapi nap nagy nyertese, de nem volt olyan hír, amely fellendíthette volna a devizát. Az EUR/CHF pár az 1,05-1,08-as kereskedési tartomány alá csökkent, amelyben február közepe óta volt.

  • Úgy tűnik, hogy az 1,10 a limit Az EUR/USD pár ismét emelkedett, ezzel zavarba ejtve azokat, akik a paritás napokon belüli elérésére számítottak. Ám úgy tűnik, hogy az 1,10 a pár új felső limitje. Ott rövid időre áttörte a szintet március 19-én, majd tegnap többször, de úgy tűnik, hogy képtelen ezen szint felett maradni. Az euró tegnapi csúcsát azután érte el, miután az USA-beli fogyasztói árindex adat valamelyest kedvezőbb lett a vártnál, aminek pozitívan kellene hatnia az amerikai dollárra: a teljes adat (éppen most) lépett ki a deflációból, és a mag adat havi szinten kb. +0,2%-os gyorsulást jelzett. Ezenkívül az USA-beli új lakások értékesítése a vártnál kedvezőbb lett, a Markit PMI-index pedig pozitív meglepetést tartogatott. A mutatószámot kevésbé alaposan figyelik, mint az USA-beli ISM indexet, de jelezte, hogy az USA gyártása az erősödő dollár ellenére jól teljesít: az új rendelések állománya a foglalkoztatáshoz hasonlóan emelkedett. Mindazonáltal a Fed Alapok kamatlábával kapcsolatos várakozások továbbra is csökkentek. Számomra úgy tűnik, hogy a további, vártnál kedvezőbb adatok valószínűleg megváltoztatják a Fed-del szembeni hozzáállást, és kezdik támogatni a dollárt.
  • Az USD visszatérése fundamentálisan megalapozott Be kell vallanom, hogy alapos okai vannak annak, amiért a dollár visszatért a közelmúltbeli csúcsáról. Az EUR/USD pár közelmúltbeli minimum szintje március 16-án hétfőn, a kora reggeli órákban volt. Azóta a 2016 végén lejáró Fed Alapok kontraktusának származtatott hozama 1,37%-ról 1,13%-ra csökkent (a közelmúltbeli csúcs 1,46% volt), leszámítva egy várt kamatlábemelést, és az USA-beli Treasury és a német Bund kötvény közötti különbség jelentősen emelkedett, többnyire a csökkenő USA-beli kamatlábaknak köszönhetően: 89 bázispontról 78 bázispontra két év alatt (ma reggel 80 bázispontra bővült), valamint 186 bázispontról 164 bázispontra az utóbbi 10 évben (ma változatlan). Ezért az USA-beli kamatlábakkal kapcsolatos várakozások és a kamatlábak jelentősen csökkentek, mivel a piac várakozásai valamelyest csökkentek a Fed megszorításával kapcsolatosan. Mindazonáltal továbbra is feltételezem, hogy az USA Európával szembeni kamatláb-előnye idővel kezd befektetőket csalogatni. A mennyiségi könnyítés előrehaladásával az eurózóna kamatlábai csak csökkenni fognak, miközben az USA-beli kamatlábak emelkedni látszanak, mivel az USA-beli infláció emelkedik. A PriceStats (egy cég, amely árakat gyűjt az internetről a napi inflációs becslések készítéséhez) jelentős emelkedést mutatott ki az USA-beli inflációban a közelmúltban. Ha ez folytatódik, az USA-beli infláció várhatóan fellendíti a dollárt.
  • A CHF rallyzik az IMF ajánlásai ellenére A CHF volt a tegnapi nap nagy nyertese, de nem volt olyan hír, amely fellendíthette volna a devizát. Az EUR/CHF pár az 1,05-1,08-as kereskedési tartomány alá csökkent, amelyben február közepe óta volt. Úgy tűnik, hogy a piaci résztvevők kezdik úgy vélni, hogy mivel a 3 havi CHF LIBOR már -0,80%, a Svájci Nemzeti Bank (SNB) kevés térrel rendelkezik a kamatlábak további csökkentésére; ezt a közelmúltban megerősítette Kevin Fletcher, az IMF svájci képviselője. „Nehéz megmondanunk, hol van a (svájci kamatlábak) tényleges alsó határa – a jelenlegi keretrendszerben valószínűleg ahhoz közel van” – mondta. A svájci kötvényhozamok 10 évre előrevetítve negatívak, és az országnak nincs olyan sok államkötvénnyel kapcsolatos kintlévősége – csupán 96,6 milliárd CHF, amelynek negyede 2016 végén jár le (külföldi tartaléka 585,5 milliárd CHF). Ezért az IMF a svájci gazdaságról szóló éves felülvizsgálatában azt javasolta, hogy az országnak idegen devizára szóló mennyiségi könnyítést kellene bevezetnie idegen devizára szóló eszközök vásárlásával. Az SNB Kormányzótanácsnak egyik tagja hétfőn elmondta, hogy az SNB fontolgatta ezt a javaslatot, bár szerintem ez nem annyira különbözik a korábbi intézkedéseiktől – úgy, hogy bejelentik a megvásárolandó mennyiséget és hagyják, hogy a piac határozza meg az árat, ahelyett, hogy bejelentenék az árat, majd a piac határozhatná meg a mennyiséget. A látra szóló betétek adata jelzi, hogy az SNB nem igazán avatkozik be a piacon, azon ígérete ellenére, hogy szükség esetén azt megtenné. Ez esetleg jelzi, hogy elfogadják az EUR/CHF pár piaci becslésnél alacsonyabb tartományát. A piac várhatóan folytatja az EUR/CHF pár lefelé történő tesztelését, ami a mai helyzetben valószínűleg azt jelenti, hogy az USD/CHF párt is lefelé teszteli.
  • A WTI emelkedett, bár az API statisztikái szerint ismét jelentős készlet képződött Az Amerikai Ásványolaj Intézet (API) készletekről készített tegnapi statisztikája ismét nagy emelkedést mutat az olajkészletekben; a WTI valamelyest emelkedett a nap folyamán, ami talán az általánosan pozitív PMI-indexeknek tudható be (Kína kivételével). Úgy tűnik, hogy az olaj érzékeny lehet az USA Energiaügyi Minisztériuma által az átfogóbb készletadatokkal kapcsolatos, ma éjjeli közzétételre.
  • A clevelandi Fed szerint nem kell aggódnunk a dollár inflációra gyakorolt hatása miatt Az egyik oka annak, amiért a befektetők feltételezései szerint az erősebb dollár késleltetné a Fed megszorítását, azon elgondolás, miszerint az erősebb dollár csökkentené az importárakat, ezért csökkentené az USA-beli inflációt, ami a fentiek szerint már súrolja a deflációt. A clevelandi Fed azonban tegnap közzétett egy kutatási kiadványt, amelyben ez áll: „a veszély valóságos, bár bizonyára eltúlzott”. A következővel magyarázta: „az importárak változásainak legnagyobb része az olajipari termékek árának csökkenését tükrözi, amelyeket nem a devizaárfolyamok mozgása vezérel”. Összegzésképpen: „az általános hatás eléggé kicsi”. A dollár általános értékének 1%-os emelkedése hat hónap alatt 0,3%-kal emeli a nem olajipari termékek importárát – és természetesen az importárak semmiképpen sem a teljes fogyasztói árindex fő meghatározói. Ezért a visszajelzés csatornája elmondásuknak megfelelően „eltúlzott”.
  • Mai események: Ma viszonylag eseményszegény a naptárunk.
  • Az európai nap során a fő esemény a márciusi német Ifo felmérés lesz. Várhatóan mindhárom index emelkedett. A múlt héten közzétett bíztató ZEW felmérést és a kedden publikált kedvező német PMI-indexet követően ez az adat fokozná az Európa legnagyobb gazdaságának újjáéledésébe vetett bizalmat.
  • Svédország publikálja a márciusi gazdasági tendencia felmérést. A kedvező adat pozitív hatást gyakorolhat a svéd koronára.
  • Az USA-ban a tartós árucikkek rendelésállománya lát napvilágot februárra vonatkozóan. A teljes adat várhatóan lassult az előző hónaphoz képest, miközben a szállítóeszközök kivételével számított tartós árucikkek rendelésállományában a becslés szerint kismértékű gyorsulás következett be. A piac nagyobb figyelmet fordít a mag adatra, ezért az USD valamelyest erősödhet.
  • Beszédet tartanak: az EKB Kormányzótanácsának tagja, Erkki Liikanen, a chicagói Fed elnöke, Charles Evans és a Kanadai Nemzeti Bank helyettes kormányzója, Timothy Lane.

 

Az EUR/USD pár ellenállásszintre talált valamelyest az 1,1045-ös szint alatt

  • Az EUR/USD pár kedden továbbra is emelkedett, de ellenállásszintre talált a február 26. és március 16. közötti csökkenés 61,8%-os visszatérési szintjén, amely valamelyest az 1,1045-ös (R1) ellenállásszint és a 200 periódusú mozgóátlag alatt van. Az árfolyam ezután csökkent, és elérte a 1,0885-ös (S1) támaszszintet. A rövid távú mutatószámainkra tekintve számítanék arra, hogy a visszatérés egy ideig folytatódhat. Az RSI ellenállásszintre talált a 70-es szinten, miközben az MACD a csúcsra került és az indító vonal alá csökkent. Mindazonáltal az árfolyam továbbra is az előző, február 26-i csúcstól eredő, rövid távú csökkenő trendvonal felett, illetve a március 13-ai minimum szinttől eredő növekvő trendvonal felett van, a rövid távú irány szerintem pozitív marad. Az 1,1045-ös (R1) szint felfelé való áttörése megcélozná a február 26. és március 16. közötti csökkenés 76,4%-os visszatérési szintjét (1,1160 – R2). A hosszabb távú trendet tekintve az árfolyam struktúrája továbbra is hosszabb távú csökkenő trendet jelez. Az EUR/USD pár alacsonyabb maximum szinteket és alacsonyabb minimum szinteket ér el az 50 és a 200 napos mozgóátlag alatt. Ezért a rövid távú növekvő trendet vagy annak lehetséges hosszabbítását a hosszabb távú csökkenő útvonal korrekciós mozgásának tartanám.
  • Támaszszint: 1,0885 (S1), 1,0765 (S2), 1,0700 (S3)
  • Ellenállásszint: 1,1045 (R1), 1,1160 (R2), 1,1260 (R3)

 

Az AUD/USD pár a 0,7900-as szint közelében küzd

 

  • Az AUD/USD pár továbbra is emelkedett, ellenállásszintre talált a 0,7900-as (R1) szint felett, majd visszatért és éppen ezen szint alatt állt meg. Szerintem a rövid távú kép pozitív, és a 0,7900-as (R1) szint feletti való zárás valószínűleg megnyitja az utat a 0,8000-es (R2) pszichológiai korlát felé. A momentum mutatószámok azonban a gyengeség jeleit mutatják, ezért számítanék arra, hogy kismértékű visszatérés következhet be, mielőtt a vevők ismét átveszik az irányítást. Az RSI csökkent a 70-es szint közelében, miközben az MACD a csúcsra került és hamarosan bármikor indító vonala alá kerülhet. Kitekintve, az árfolyam pénteken jelentősen emelkedett a szeptember 5-i csúcstól eredő csökkenő trendvonal fölé, megerősítve a nézetemet, hogy a pár továbbra is felfelé korrigálhat. A napi grafikonon az is látható, hogy a 0,8000-es (R2) pszichológiai tartomány egybeesik a szeptember 5. és március 11. közötti csökkenő trend 23,6%-os visszatérési szintjével.
  • Támaszszint: 0,7840 (S1), 0,7760 (S2), 0,7700 (S3)
  • Ellenállásszint: 0,7900 (R1), 0,8000 (R2), 0,8035 (R3)

 

Az USD/JPY pár ismét a 120,00-s szint alatt van

  • Az USD/JPY pár visszatért a 120,00-s (R1) korlát alá, és a medvék tegnap hajlandóságot mutattak arra, hogy azt lefelé vigyék, a 119,35-ös (S1) támaszszint alá. Ezt figyelembe véve szerintem a rövid távú irány negatív marad, és az árfolyam valószínűleg a közeljövőben megcélozza a 119,00-s (S2) támaszszintet. A hosszabb távú trendet tekintve az árfolyam továbbra is az 50 és a 200 napos mozgóátlag felett van, és egyúttal azon háromszög felső határa felett zajlik a kereskedés, amelyben az árfolyam mozgása november óta zajlik. Emiatt az USD/JPY pár általános képe pozitív marad. Mindazonáltal a napi momentum mutatószámok alátámasztják nézetemet, miszerint az árfolyam lefelé korrigálhat. A 14 napos RSI az 50-es korlát alá csökkent, miközben az MACD a csúcsra került és indító vonala alá csökkent.
  • Támaszszint: 119,35 (S1), 119,00 (S2), 118,60 (S3)
  • Ellenállásszint: 120,00 (R1), 120,60 (R2), 121,20 (R3)

 

Az arany elérte az 1195-ös szintet

 

  • Az arany kedden valamelyest emelkedett, de ellenállásszintre talált az 1195-ös (R1) szinten, a 200 periódusú mozgóátlag közelében, majd visszatért. Azóta a nemesfém továbbra is a január 22-i csúcstól eredő csökkenő trendvonal felett van, és szerintem a rövid távú kilátás mérsékelten pozitív marad. Mindazonáltal a momentum mutatószámok jelzik, hogy a rövid távú növekvő trend lassul. Az RSI ellenállásszintre talált a 70-es szint közelében és most lefelé mutat, miközben az MACD a csúcsra került és lefelé áttért jelző vonalán. Ezen momentum jelzések alapján az a tény miatt, hogy az ár ellenállásszintre talált a 200 periódusú mozgóátlagon, valamint közel van az 1200-as (R2) kerek szint, ma semlegesre változtatom álláspontomat. Inkább várnék az egyértelmű jelzésekre az emelkedés végéről vagy folytatódásáról. Hosszabb távon, az 1307-es csúcs óta az ár struktúrája alacsonyabb maximum szinteket és alacsonyabb minimum szinteket tartalmaz, és továbbra is fennáll az alacsonyabb maximum szint valószínűsége, ha a nemesfém a közeljövőben emelkedni fog. Ezért az 1140-es szintről való helyreállást (legalábbis egyelőre) korrekciós mozgásnak tekinteném.
  • Támaszszint: 1185 (S1), 1175 (S2), 1165 (S3)
  • Ellenállásszint: 1195 (R1), 1200 (R2), 1210 (R3)

 

A WTI konszolidációs módban mozog

  • A WTI emelkedett a keddi európai délelőtt során, de a nap folyamán visszatért, majd konszolidációs módban mozgott a 47,15-ös (S1) és a 47,75-ös (R1) szint között. Az órás momentum mutatószámok fokozzák a további konszolidáció vagy egy kisebb csökkenés valószínűségét, talán a 46,60-as (S2) felé. Az RSI az 50-es szint körül mozog, miközben az MACD – bár pozitív – az indító vonal alatt van és közeledik a zérus vonal felé. A napi grafikonon a WTI alacsonyabb maximum szinteket és alacsonyabb minimum szinteket ér el az 50 és a 200 napos mozgóátlag alatt. Emiatt a WTI általános képe negatív marad. Azonban továbbra is pozitív divergencia található a napi mutatószámok és az ár mozgása között. Ezért inkább semleges állásponton maradok a hosszabb távú trenddel kapcsolatban, és megvárom az ár és a momentum illeszkedését.
  • Támaszszint: 47,15 (S1), 46,60 (S2), 45,80 (S3)
  • Ellenállásszint: 47,75 (R1), 48,25 (R2), 48,90 (R3)

Scroll To Top