Ismét elgyengült a Richter, a 6800 forint után 6670 forintig esett az árfolyama. Remélhetőleg csak egy gyenge korrekció a rövid emelkedési hullámban, ha nem, akkor mehetünk ismét délfelé.
Reggeli elemzés
| Nemzetközi | Értékelés |
|---|---|
| Jó reggelt! El is jött a nagy nap, mától él a MIFID II. a ma ismert befektetővédelem csúcsa. Erre készültünk már az elmúlt két évben, most bízunk benne, hogy minden zökkenőmentesen átáll. Érezték már úgy, hogy a tél kellős közepén legszívesebben már a nyarat terveznék? Én most pontosan ezt érzem. Habár ma végre szép, tiszta időben gyönyörűen süt így reggel a napocska, azért a hideg csak nem üdvözítő. Akik megtehetik, hogy síelni indulnak, vagy egyszerűen csupán pihenni a havas hegyekbe, irigylésre méltóak. Amikor kinézek a szobám ablakából még félig alszik a Szilvesztertől kissé bódult város, még haladni is könnyebben lehet az iroda felé. Nem lesz ez már sokáig így. A tél se legyen… Vannak pillanatok, amikor az ember fogadkozik, eltervezi, hogy az új esztendőben mit csinál majd másképpen, min kell változtatnia. Miután én úgy jártam, hogy 2016 év végén mandarin kúrát tartottam (minden jó mellett még becsúszott napi egy kiló mandarin is), így az új évet már eleve három kiló többlettel kezdtem. Ezzel azután egész 2017 -ben nem sikerült megküzdenem. Ezért tavaly év végén, tehát 2017 befejezésekor, már nem fogadkoztam az újévre, hanem elővettem a www.kaloriabazis.hu oldalt és az ünnepek alatt is igyekeztem jól/jót enni. Ennek az lett a vége, hogy maradtam ott, ahol eddig voltam. Örülök annak, hogy legalább az idei évet nem úgy kezdem, hogy a megint több vagyok, lettem már akkora, hogy nem vágyom a többlet lehetőségére… Süt a nap a fázós reggelen és eszembe jut a horvát tengerpart, a napsütés, a meleg, a nyár. Van még addig egy kevéske idő, de az is eltelik gyorsan, mert lassan-lassan minden elmúlik. „Az iskolában megkérdezik Pistikét: – Pistike, mi leszel, ha nagy leszel? – Talpig szőrös ember. – Micsoda? Abból nem lehet megélni. – De igenis meg lehet. A nővéremnek csak egy tenyérnyi szőre van, mégis ő tartja el az egész családot.” | Semleges |
| Vegyes lett a dolog. Európa inkább lefelé tendált a tegnapi első napon, miközben az amerikai piacokat újra megtépték, vagy először idén. Maradva elsőként (külön értékelve a piacokat) a DAX német indexnél, bizony nem mutat szépet a technika, mert nagyon úgy fest, hogy letörhet a 13000 pontból (jelenleg 12910 pont ma reggel). Ha letörik, akkor jöhet egy korrekció, de korai még erről beszélni. | — |
| Amerika: újabb csúcsok, már-már hihetetlen magasságokban, miközben 25000 pontot közelíti a DOW 30 index, addig a Nasdaq először zárt a történelemben 7000 pont felett (7006,9). Ráadásul az SP 500 index is a csúcson zárt és mindössze 5 pontra tartózkodik a 2700 pontos újabb kerek csúcsától. | +++ |
| Az amerikai történések fényében rendkívül furcsa, hogy az arany árfolyam ismét 1300 dollár fölé tudott kapaszkodni… | — |
| Hatalmas emelkedés és kitörés gyanús helyzet az euró piacán, a dollárral szemben sikerült megint az 1,2 érték fölé jutni, ami hatalmas kitöréssel kecsegtet. | ++ |
| Magyar | Értékelés |
|---|---|
| Jól indult az év a Budapesti Értéktőzsdén, bár sem a forgalom, sem az emelkedés nem volt számottevő. Maradtunk stabilan 39000 pont felett (39443 pont), megmaradtak a 40000 pontos „álmok”. | + |
| Erősen dobálták az OTP részvény árfolyamát az első napon, odanéztünk 10750 forint, megint odanéztünk 10850 forint és ez még jó néhányszor megismétlődött. Végül 10800 forinton zárt a bankpapír árfolyama és ha marad a lendület, könnyen elérhetjük a 10980 forintos mindenkori tetőértéket. | + |
| Szépen megtartották a MOL árfolyamát 3000 forint felett és ha sikerülni elhagynia a 3050-3075 forintos zónát, akkor indulhatnánk először a 3200 forintos ellenállás, majd a 3300 forintos erős ellenállás irányába. Alulról már a 3000 forint is gyenge támasz. | + |
| Ismét elgyengült a Richter, a 6800 forint után 6670 forintig esett az árfolyama. Remélhetőleg csak egy gyenge korrekció a rövid emelkedési hullámban, ha nem, akkor mehetünk ismét délfelé. | — |
| Nincs erő a Telekomban, valaki mindig jön és ad belőle egy kicsit, ráadásul most már elég régóta rendkívül alacsony a forgalma. 450 forint alatt érkezhet a pokol, felfelé 470, 480 és 495 forintnál vannak komolyabb ellenállások. | — |
| Indexek | |
|---|---|
| S&P 500 | 2 695,81 (+22,20 +0,83%) |
| Dow Jones Ind | 24 824,01 (+104,79 +0,42%) |
| NASDAQ Comp | 7 006,90 (+103,51 +1,50%) |
| DAX | 12 871,39 (-46,25 -0,36%) |
| NIKKEI 225 | 22 764,94 (-19,04 -0,08%) |
| BÉT előző záró | |
|---|---|
| BUX | 39 443,57 (+66.26 +0.17%) |
| OTP | 10 800 (+80 +0.75%) |
| MTELEKOM | 458 (+0 +0%) |
| RICHTER | 6 670 (-110 -1.62%) |
| MOL | 3 028 (+23 +0.77%) |
Kapcsolat:
Tel: +36 1 501 3300
Email: info@randomcapital.hu
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
