Az OTP Bank igazgatósága várhatóan részvényenként 120-121 forint osztalék kifizetésére tesz javaslatot a bankcsoport tavalyi teljesítménye után a közgyűlésnek – közölte Bencsik László vezérigazgató-helyettes pénteken a 2012. évi eredményről szóló jelentés közzétételét követő budapesti sajtótájékoztatón.
Elmondta: Magyarországon a gazdaság stagnálására számítanak az idén, a legtöbb régiós országban mérsékelt növekedést várnak.
Az OTP-nél jelentős a likviditási tartalék, mintegy 6 milliárd eurót ért el 2012 végén, így a hitelkereslet határozza majd meg a banki tevékenység bővülését – jelezte a stratégiai és pénzügyi divíziót irányító vezérigazgató-helyettes.
Hozzátette: csoportszinten árfolyamszűrten nőhet az idén a konszolidált hitelállomány, kétszámjegyű növekedés lehet az orosz, ukrán, román, szerb és szlovák fogyasztási hiteleknél.
Bencsik László elmondta: az OTP továbbra is aktív a magyarországi hitelezésben, piaci részesedése magas, főként a vállalati, azon belül is a kis- és közepes cégeknek (kkv-knak) és az agrárvállalkozásoknak nyújtott hitelek területén növelte aktivitását a hitelintézet. A vezérigazgató-helyettes kifejtette: Magyarországon a kkv szektorban 6 százalékkal, az agrárvállalkozások esetében 13 százalékkal nőtt az OTP hitelnyújtása.
Az OTP a magyarországi tevékenysége során a lakossági hitelezésben is eredményeket mutatott fel, a piaci részesedése az új hitelezésben kifejezetten magas volt, a személyi kölcsönöknél 52 százalékot, a jelzáloghiteleknél 34 százalékot ért el az OTP részesedése a tavalyi negyedik negyedévben.
Rámutatott: az OTP leánybankjai is nagyon jól teljesítettek, tavaly a külföldi OTP érdekeltségek 61 milliárd forinttal járultak hozzá az adózott nyereséghez, a csoportszintű 122,59 milliárd forint adózás utáni eredményhez.
Kiemelte: továbbra is jelentős beruházások folynak az OTP orosz leánybankjánál, a bank Ukrajnában és Romániában Oroszországhoz hasonlóan a fogyasztási hitelezésre koncentrál, míg korábban a jelzáloghitelezésben játszott aktív szerepet.
Kiemelte: a portfólióromlás üteme jelentősen lassult tavaly az év második felében, az idén további lassulást remélnek. A céltartalékkal való fedezettség 80 százalékra emelkedett az elmúlt év végére a 90 napon túli törlesztési késedelemben lévő hiteleknél.
A vezérigazgató-helyettes kérdésre elmondta: az OTP-nél 290-295 körüli forint/euró árfolyamot várnak 2013-ra, a mostani árfolyamszint nem módosítja az OTP idei terveit. Ha „310-320 forint/euró körüli árfolyam lesz, az már más világ” – fogalmazott Bencsik László, hozzátéve, 320 forint/euró árfolyamnál már nagy számban dőlhetnek be a hitelek.
A devizahitelekkel kapcsolatban kifejtette: az OTP mintegy 600 milliárd forint összegű svájci frank alapú hitelt tart nyilván, ennek mintegy 30 százaléka 90 napon túli fizetési hátralékban van, együttesen hozzávetőleg 28-29 ezer a késedelembe jutott hitelszerződések száma.
Kiemelte: nemcsak az OTP-nél, hanem nemzetgazdasági szinten is súlyos problémát jelentenek a devizás jelzáloghitelek.
Napjainkban az egész ingatlanpiac „megfagyott állapotban van”, gazdaságélénkítő hatása is lehet egy devizahiteles mentőcsomagnak, például az ingatlanpiac felpörgetésén keresztül. Ez azonban nem járhat azzal, hogy a bankok ismét hatalmas veszteséget szenvedjenek el – fűzte hozzá.
Kiemelte: 2012-ben a bankszektor 160 milliárd forintos veszteséget szenvedett el, de amennyiben kiszűrik a bankcsoporton belüli osztalékokat, akkor a bankszektornak mintegy 200 milliárd forint volt a vesztesége. Az előző, 2011-es évben 340 milliárd forint veszteséget szenvedtek el a bankok, ekkora veszteségekkel nem lehet tartósan működni – fűzte hozzá Bencsik László.
Egy másik kérdésre elmondta: az alapkamat csökkentése jó hatással lehet a hitelezés beindítására. Amíg azonban nem stabilizálódik a lakosság fogyasztása, addig nem lehet érdemi felfutás a hiteletek nyújtásában – elemezte a helyzetet a vezérigazgató-helyettes.(MTI)