Az első alkalommal a most véget érő tanévben meghirdetett Kooperatív Doktori Program 4,9 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik. Már júliustól lehet pályázni a havi 400 ezer forintos ösztöndíjra – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára a tárca csütörtöki közleményében.
A közlemény szerint a kormány célja, hogy a hazai kutatói utánpótlás és minőségi szakemberképzés biztosításával is növelje a magyar gazdaság versenyképességét.
Mint írták, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett Kooperatív Doktori Program (KDP) speciális ösztöndíjprogramként az ipari és szolgáltatói szektorok igényeihez igazodva, célzottan támogatja a tehetséges magyar fiatalok pályakezdését, a gyakorlattal rendelkező szenior szakemberek tudományos életútjának megalapozását.
Különösen fontosnak nevezték, hogy az egyetemisták és a szakmailag elkötelezett munkavállalók megszerzett tudásukat minél nagyobb számban a gyakorlatban is hasznosítsák a partnercégeknél végzett kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységeikben. A Kooperatív Doktori Programban részt vevő doktori hallgatók választott témájukat vállalati együttműködésben, a felsőoktatási doktori iskolák intézményes keretei között dolgozzák fel.
A támogatást azok a doktori hallgatói jogviszonyban álló hallgatók kérhetik, akik a pályázat benyújtásáig még nem teljesítették a komplex vizsgát, vagy akik a 2021/2022-es tanévben kezdik meg doktori tanulmányaikat. A KDP ösztöndíjas jogviszony időszaka alatt az igénylőknek az általuk választott partnerszervezetnél munkavégzésre irányuló jogviszonnyal kell rendelkezniük, amelyért díjazásra jogosultak.
A programra való jelentkezés várhatóan 2021. július 12-én kezdődik, és 2021. augusztus 31-én zárul. A részletes pályázati felhívás a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal oldalán keresztül érhető el – áll az ITM közleményében.(MTI)