Kávézó és bankfiók – a MagNet Bank újragondolta a banki ügyintézést

Szakított a hagyományokkal a Magnet Bank, és a Házikó csapatával szövetkezve olyan bankfiókot hoztak létre, ami egyúttal kávézó és bisztró is. Európa szerte is egyedülálló a kezdeményezés, ráadásul ez már nem az első ilyen közösségi pont, ahol a kellemeset a hasznossal ötvözik.

A MagNet Bank úgy döntött, hogy a közösségi koncepciót a bank fizikai megnyilvánulásain, a fiókokon kersztül is érzékeltetni szeretné. Pozsonyi Gábor, a bank vezérigazgató-helyettese – a világon egyedülálló módon – olyan újgenerációs bankfiókokat álmodott meg, ahol a MagNet ügyfelei, dolgozói egy igazi közössségi térben kötetlenül tudnak együttműködni, miközben képviseltetik magukat a társadalmilag hasznos projektek. Figyelembevéve és megértve közben az új generációk igényeit: minél kevesebb ügyintézés, minél több online megoldás. Ebből a komplex elgondolásból nőtték ki magukat a MagNet Közösségi Pontok, amelyek – bár minden bankolási funkciót tökéletesen tudnak – tudatosan nem bankfiókként definiálják magukat. Itt nem látni hosszú sorokat, az ügyfelet az ügyintézőtől elválasztó pultokat, elrejtett montiorokat. Az ügyfél és a bank munkatársa partnerként, akár egymás mellett ülve, közös képernyőt nézve intézik a banki ügyeket. Mindezt egy olyan kellemes környezetben, ahol – Közösségi Ponttól függően – fair trade kávét ihatnak, vagy felelősséggel gazdálkodó magyar termelők alapanyagaiból készített ételt fogyaszthatnak. A MagNet gondos utánajárással, szigorú szempontok szerint választotta ki a Közösségi Pontok partnereit: megbízható vállalkozókat a közvetlen környezetre és a tágabb társadalmi problémákra fogékony üzletvitellel. Így nyitott meg a MagNet Közösségi Bank és Farmbistro is, ahol felelősséggel termelő magyar gazdák termékeiből készített ételeket fogyaszthat a betérő, akár szeretne banki ügyeket intézni, akár nem. (forrás: Térkultúra)


Forrás: GazdaságTV.hu

Scroll To Top