ITM: 80 ezer önfoglalkoztató igényelte, 71 ezer már megkapta a kompenzációs támogatást

Több mint 80 ezer önfoglalkoztató kérte eddig a kormány által biztosított egyszeri támogatást 17,6 milliárd forint értékben. A több mint 71 ezer kedvezően elbírált igénylés alapján kifizetett összeg mostanra meghaladta a 15 milliárd forintot – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.

Bodó Sándor felhívta a figyelmet, az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában azok részesülhetnek, akik korábban alkalmazottak hiányában nem tudtak ágazati bértámogatásra pályázni.
Az átmeneti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenység valamelyikét folytató önfoglalkoztatók a garantált bérminimummal megegyező összeget kaphatnak. A 219 ezer forintos egyszeri támogatás főként a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban tevékenykedők helyzetét könnyíti meg – tette hozzá.
Jelezte azt is, hogy a legtöbb kérelem a fővárosból, Pest, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett be.
A legnagyobb számban továbbra is a fodrászok, kozmetikusok éltek a lehetőséggel, az igénylők közül mintegy 30 ezren szépségápolással foglalkoznak.
A bírálatok és kifizetések zökkenőmentesek, a támogatási programmal kapcsolatos részletek a munka.hu oldalon olvashatók – áll a közleményben.

„A munkaalapú gazdaság kiépítésében a magyar emberekkel közösen 2010 óta elért eredményeink válságállónak bizonyultak. A hazai foglalkoztatás a vírusválság előttinél is jobb formában van. Rekordot döntött, a rendszerváltoztatás óta a legmagasabb a munkavállalók száma, már több mint 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon. A kormányzati intézkedéseknek, köztük a bértámogatásoknak köszönhetően nemcsak megvédtük a munkahelyeket, hanem újakat is tudtunk teremteni. Az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása esetében előzetesen mintegy százezerre becsültük az igénylők várható számát, a veszélyhelyzet megszűnéséig még minden érintett előtt nyitva áll a lehetőség” – fogalmazott Bodó Sándor a közleményben.(MTI)

Scroll To Top