Emelkedtek a Szép-kártya feltöltések május végéig a kibocsátók adatai szerint, akik a veszélyhelyzet júniusi feloldását követően a költésekben további emelkedésre számítanak – közölte az OTP Bank, az MKB Bank, és a K&H Bank az MTI érdeklődésére.
Az OTP Szép-kártya legfrissebb adatai alapján aktív nyárra számíthat a hazai turisztikai és vendéglátó szektor. A kora tavaszi visszaesést követően ugyanis májusra már a tavalyi szint közelébe emelkedett a költések összege, a feltöltéseké pedig meg is haladta az egy évvel korábbi eredményt. Idén áprilisban, elsősorban a veszélyhelyzet miatt szükséges korlátozások következtében a költések összege 24 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest. Ehhez képest májusban az OTP Szép-kártya birtokosai mindössze 7 százalékkal költöttek kevesebbet, mint egy éve ilyenkor. A visszaesés a szálláshelyi költéseket érintette a leginkább, de a pozitív változás már itt is egyértelmű – írták.
A költések a januári és februári erősebb szinteket követően a március-április-május hónapokban jelentősen, összességében az utóbbi 3 hónapban mintegy harmadával csökkentek. A részletes adatok alapján az áprilisi mélypont után már májusban növekedést mértek, mellyel az első öt hónap összes költése megközelítette a 2019-es költést. Itt is pozitívak a várakozásaik: a veszélyhelyzet megszüntetését követően a belföldi turizmus megerősödik, s a Szép-kártyákon felhalmozódott összegek segítséget jelenthetnek a kikapcsolódás finanszírozásában. Ezért az MKB Szép-kártyás költések várakozásaik szerint 2020 egész évét tekintve jelentősen meg fogják haladni a 2019-es évi szintet – írták.
Közölték, hogy a koronavírus-járvány hatása a feltöltések eloszlásában is megfigyelhető: míg az első negyedévben nőtt a szállás alszámla népszerűsége, és 7 százalékkal több juttatás érkezett rá, mint egy évvel korábban, addig az öt hónapos adatokat figyelembe véve már 2 százalékkal csökkent a szállás alszámlára utalt összeg a tavalyi adatokhoz viszonyítva. Ezzel szemben a vendéglátás alszámlára érkező juttatások 8 százalékkal haladták meg május végéig a 2019-es adatokat.
A vírus miatt a kártyás költések is lassultak, főleg áprilisban és májusban, azonban a tavalyi évhez képest még mindig 7 százalékkal nőttek az év első öt hónapjában. A visszafogott költések miatt a K&H Szép-kártyákon jelentősen emelkedtek az egyenlegek. Május végén és június elején újra növekedni kezdtek a tranzakciók, így várakozásaik szerint idén a nyári költések meghaladhatják a tavaly rekordokat is – írta a bank.(MTI)