Csütörtökre nyolc megyére adták ki a harmadfokú figyelmeztetést

A hőség veszélye miatt csütörtökre már nyolc megyére adta ki a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott veszélyjelzésük szerint Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére adtak ki harmadfokú, az ország többi területére másodfokú figyelmeztetést. Mint kiemelték: a napi középhőmérséklet az ország döntő részén csütörtökön is meghaladja a 26, 27, az Alföldön és a Dunántúl délkeleti részén a 28, 29 fokot.
Korábban azt közölték: várhatóan csütörtökön tetőzik a hőség: a maximumok 33 és 39 fok között alakulnak.
Budapestre, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyére zivatarveszély miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Már szerda éjszaka zivatarrendszer érintheti a Dunántúlt. Csütörtök délután pedig főként az Északi-középhegység tágabb környezetében, az Alföld északi, északkeleti vidékein, valamint a középső tájakon lehetnek zivatarok, majd a késő esti órákban újabb zivatarrendszer kerülhet közel az északnyugati határokhoz. A zivatarokat viharos széllökések kísérhetik, az erősebb gócokhoz jégeső, intenzív csapadék is társulhat.

A tartós hőség miatt Müller Cecília országos tisztifőorvos keddtől csütörtök éjfélig rendelte el legmagasabb fokú intézkedését, a hőségriadót.

 

Az országos és a budapesti napi melegrekord is megdőlt szerda délután. Az új országos rekord 37,8 Celsius-fok – tájékoztatta az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-t.

Mostanáig a június 23-ai budapesti melegrekord 36,1 fok volt, amelyet 2002-ben mértek. Ennél fél fokkal melegebb volt szerdán Újpesten, ahol 36,6 fokot regisztráltak.

Az eddigi országos csúcs 37,7 fok volt, amelyet szintén 2002-ben rögzítettek Sopronban. Az előzetes adatok szerint a Békés megyei Dombegyházán és a Hajdú-Bihar megyei Berettyóújfaluban is melegebb volt ennél 0,1 fokkal, így az új országos napi melegrekord 37,8 fok.
A meteorológiai szolgálat korábban azt közölte, szerdára virradó éjszaka a fővárosban már megdőlt a legmagasabb minimumhőmérséklet napi rekordja is, miután Budapest-Lágymányos állomáson hajnalra csupán 23,8 fokig hűlt a levegő hőmérséklete.

Molnár Anna meteorológus szerdai videójában azt mondta: szerda éjszaka sem várható jelentős felfrissülés, 17-23 fok lesz. Csütörtökön lesz az év eddigi legmelegebb napja, 33-39 fok várható. Várhatóan akkor tetőzik a hőség, de pénteken az északnyugati, szombaton már a keleti tájakra is elér a valamivel hűvösebb levegő..(MTI)

Scroll To Top