Az Együtt-PM választási szövetség szándéka, hogy átfogó, összellenzéki megmozdulást szervezzenek október 23-ára, mert „mindenkinek, akinek nem tetszik a rendszer, közösen kellene ünnepelnie” – jelentette be Bajnai Gordon, az Együtt-PM választási szövetség vezetője az ATV Start című műsorában hétfő reggel.
Olvass tovább »MSZP: az Orbán-kormány a csőd szélére juttatta a kórházakat
Az MSZP szerint hiába próbál úgy tenni Szócska Miklós, mintha az egészségügyben is minden a legnagyobb rendben lenne: az Orbán-kormány a csőd szélére juttatta a kórházakat – reagált Tukacs István ellenzéki országgyűlési politikus vasárnapi közleményében Szócska Miklós nyilatkozatára.
Olvass tovább »Gyurcsány: továbbra sem szabad lemondani az ellenzéki összefogásról
Gyurcsány Ferenc szerint továbbra sem szabad lemondani a teljes körű baloldali ellenzéki összefogásról – erről a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pénteken a budapesti Szabadság téren beszélt, ahol nyilvános fogadónapot tartott. A volt miniszterelnök arra is kitért, hogy véleménye szerint kormányváltás ...
Olvass tovább »Mol: több politikailag vezérelt ügy van a cég ellen
A Mol Magyarország kommunikációs igazgatójának közlése szerint több, 2012 előtt indított eljárás, politikailag vezérelt ügy zajlik a cég ellen Horvátországban.
Olvass tovább »Most már az előírt formában a érkezett meg az európai elfogatóparancs
Megérkezett az előírt formában a KIM-be az európai elfogatóparancs. Az előírt formában is megérkezett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumba (KIM) az európai elfogatóparancs Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen – közölte a szaktárca Facebook-oldalán pénteken délután.
Olvass tovább »A Mol és az INA ügye nem politikai konfliktus
A Mol-INA-ügy nem politikai konfliktus, hanem két partner üzleti vitája – mondta Orsat Miljenic horvát igazságügy-miniszter a közép-európai igazságügyi miniszterek találkozója utáni sajtótájékoztatót követően pénteken Veszprémben az MTI-nek.
Olvass tovább »Megérkezett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumba az európai elfogatóparancs Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen
Megérkezett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumba az európai elfogatóparancs Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen, de nem az előírt formában – közölte a szaktárca Facebook-oldalán.
Olvass tovább »A Fidesz-KDNP tovább növelte támogatóinak arányát
A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a Fidesz-KDNP tovább növelte támogatóinak arányát mind a teljes népesség, mind a biztos szavazó pártválasztók körében, és csökkent a pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya.
Olvass tovább »A Magyar kormány azt ajánlja a horvátoknak: fontolják meg, hogy állami kézbe veszik az olajtársaság részvényeit
Orbán Viktor szerint a Magyarország és Horvátország közötti barátság olyan érték, amit semmilyen üzleti konfliktussal nem szabad rombolni.
Olvass tovább »Magyarországot is egyre több és egyre súlyosabb kibertámadások érik
Az elmúlt időszakban megnövekedett a magyar kiberkörnyezetet, köztük a kormányzati rendszereket is célzó különböző forrásokból indított kibertámadások száma és súlyossága – mondta Kádár Andrea Beatrix helyettes államtitkár, a Miniszterelnökség Nemzetbiztonsági Irodájának vezetője, hétfőn egy budapesti konferencián.
Olvass tovább »LMP: nem lehet sikerként elkönyvelni a munkaerő-felmérés adatait
Az LMP szerint semmi oka a kormánynak arra, hogy a munkaerő-felmérés legújabb adatait sikerként könyvelje el, hacsak nem tekinti sikernek azt, hogy egyre többen kényszerülnek közmunkára és egyre többen keresnek külföldön boldogulást.
Olvass tovább »Kiterjesztett családi csődvédelmet és a devizahitelek forintosítását kéri a Jobbik
A Jobbik arra szólítja fel a kormányzatot és a bankrendszert, hogy azonnali hatállyal forintosítsák a devizahiteleket, mégpedig a felvételkori árfolyamon – mondta szombati budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel.
Olvass tovább »Fidesz-kongresszus – Szájer József: Magyarország egyenrangú félként bele akar szólni az unió ügyeibe
Magyarország nem azért lépett be az Európai Unióba, hogy „értelmetlen központi utasításokat hajtson végre”, hanem egyenrangú félként bele akar szólni a közösség ügyeibe – jelentette ki Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője a kormánypárt XXV. kongresszusán szombaton.
Olvass tovább »Fidesz-kongresszus – Semjén: a határon túli magyarság számíthat ránk!
A határon túli magyarság számíthat ránk, és mi is számítunk rájuk! – mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a Fidesz XXV., tisztújító kongresszusán szombaton Budapesten.
Olvass tovább »Fidesz-kongresszus – Orbán az egyedüli elnökjelölt, Lázár is alelnök lehe
Orbán Viktor, a Fidesz jelenlegi elnöke, miniszterelnök az egyetlen pártelnökjelölt a Fidesz XXV. kongresszusán.
Olvass tovább »Tisztújító kongresszust tart ma a Fidesz
Huszonötödik, tisztújító kongresszusát tartja ma a Fidesz.
Olvass tovább »Egyetlen magyar se érezze magát sehol sem számkivetve
A magyar kormány célul tűzte ki maga elé, hogy egyetlen magyar se érezze magát sehol, a világ egyetlen országában sem számkivetve – jelentette ki Martonyi János külügyminiszter, aki helyi idő szerint péntek este 25 új magyar állampolgár eskütételén vett részt, ...
Olvass tovább »Mol-INA-ügy – Nemzetközi jogász: hivatalos idézést nem kapott Hernádi Zsolt Horvátországból
Magyarország és Horvátország között továbbra sincs uniós szintű bűnügyi jogsegélyegyezmény, a horvát hatóságok pedig nem küldtek, hiszen nem is küldhettek hivatalos idézést a Mol elnök-vezérigazgatójának – mondta Valki László nemzetközi jogász az MTI érdeklődésére pénteken arról, hogy Horvátországban vizsgálati őrizetbe ...
Olvass tovább »MSZP-s alkotmánymódosító javaslat „a valódi és fenntartható” rezsicsökkentésért
Alkotmánymódosító javaslatot nyújtott be az MSZP-frakció vezetése az Országgyűlésnek pénteken „a valódi és fenntartható rezsicsökkentés érdekében”.
Olvass tovább »Mol-INA-ügy – Mol jogi igazgató: fenyegetés Hernádi Zsolt őrizetbe vételének elrendelése
A horvát igazságügyi szervek lépését a Mol és a cég elnöke elleni fenyegetésként értékeli a Mol-csoport jogi igazgatója.
Olvass tovább »Bajban a MOL, elfogatóparancs Hernádi Zsolt, Mol-vezér ellen
Elfogatóparancsot adtak ki a Mol-vezér ellen. Elfogatóparancsot adott ki Hernádi Zsolt, Mol-vezér ellen a horvát állam, miután a Mol-INA körüli korrupciós botrány kirobbanását követően Hernádi nem jelent meg a kihallgatáson, van félnivalója a Molnak, a horvátok nagyobb beleszólást szeretnének az ...
Olvass tovább »Szeptember 30-ával kerül vissza az államhoz az E.ON gázüzletága
Szeptember 30-ával kerül vissza az E.ON gázüzletága a magyar államhoz – mondta a nemzeti fejlesztési miniszter a Kossuth Rádiónak adott interjúban. Németh Lászlóné arról is beszélt, hogy az MVM-nek is nonprofit módon kell majd szolgáltatnia a lakosságnak.
Olvass tovább »Fenntartható Fejlődés Magas Szintű Politikai Fórumának alakuló ülése
A Külügyminisztérium közleménye
Olvass tovább »Rogán: 532 milliárd forintos megszorítást jelentett be Bajnai és Mesterházy
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint 532 milliárd forintos megszorítást jelentett be Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője.
Olvass tovább »Bajnai: a Fidesz legyőzhető
Az elmúlt hetek több időközi választásának eredménye is azt mutatja, hogy a Fidesz legyőzhető, a bajai példa is megmutatta, hogy „nincs okuk az elbizakodottságra” – jelentette ki Bajnai Gordon csütörtökön Balatonfüreden.
Olvass tovább »Rogán: ragaszkodunk az ingyenes készpénzfelvételhez
A Fidesz ragaszkodik az ingyenes készpénzfelvétel lehetőségéhez – jelentette ki a párt parlamenti frakcióvezetője, aki azt kérte a nemzetgazdasági tárcától, hogy olyan javaslatot készítsen, amelyben legalább havi két ingyenes pénzfelvételt biztosítanak mindenkinek.
Olvass tovább »KDNP: a szétesett baloldal azt reméli, hogy Magyarország elbukik
A KDNP szerint Mesterházy Attila és Bajnai Gordon „new dealje” a multik és a bankszektor támogatását és felvirágzását ígéri, ha a baloldal nyeri meg a 2014-es választásokat.
Olvass tovább »Az MSZP visszavonja az E.ON-vizsgálóbizottság létrehozását célzó indítványát
Az MSZP-frakció csütörtökön úgy döntött, visszavonja vizsgálóbizottsági kezdeményezését, amely arra irányult, hogy a parlament tárja fel az E.ON-gázüzletág megvásárlásának hátterét. A döntést azzal indokolták, hogy nem akarnak együttműködni a Jobbikkal. A testület létrehozását azonban továbbra is fontosnak tartják.
Olvass tovább »Erősebb szakszervezeti fellépésre buzdít az MSZP
Az MSZP alelnöke szerint keményebben kellene fellépniük egyes szakszervezeteknek a kormány munkavállalókat sújtó intézkedéseivel szemben.
Olvass tovább »A megismerhetők lesznek a kereskedelmi tévék szerződései
Megismerhető lesz a TV2 és az RTL Klub hatósági szerződése, miután világossá vált, hogy a kereskedelmi televíziók álláspontja nem tartható fenn üzleti érdekeikre hivatkozva sem – közölte Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága szerdán az MTI-vel. Közleményükben a ...
Olvass tovább »Vona Gábor: egy vizsgálóbizottság felállításához muszáj együttműködnie az ellenzéki pártoknak
Vona Gábor szerint egy vizsgálóbizottság felállításához muszáj együttműködnie az ellenzéki pártoknak, még akkor is, ha a jobbikos politikusok nem szívesen szerepelnek MSZP-s képviselőkkel azonos listán.
Olvass tovább »TÁRKI: nem változtak a pártpreferenciák az elmúlt hónapban
Nem történt érdemi változás a szavazók pártszimpátiájában a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet rendszeres pártpreferencia-kutatásának szeptemberi eredményei alapján. Egyedül a Fidesz-KDNP kismértékű erősödése említhető meg a pártválasztók körében, így a párt két év után újra átlépte az 50 százalékos határt – közölte ...
Olvass tovább »Jobbik: a kormánynak a munkahelyek minőségén kell javítania
A Jobbik elnöke szerint a kormánynak a megígért mennyiségi növekedés mellett a munkahelyek minőségét is javítania kellene. Erről Vona Gábor beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.
Olvass tovább »Rezsicsökkentés – Fidesz: a mohó multik oldalán áll a baloldal
A Fidesz szerint a baloldal továbbra is a „mohó multik” oldalán áll és a kormány rezsicsökkentésével szemben a lakosság terheinek növelését tervezik.
Olvass tovább »Rezsicsökkentés – Fidesz: novembertől csökken a gáz, a távhő és az áram ára
A Fidesz szóvivője szerint novembertől a tavalyi árhoz képest 20 százalékkal kevesebbet fizetnek a családok a gázért, a távhőért, az áramért. Zsigó Róbert vasárnap az MTI-vel közölte azt is: a jövő héten ötvenhét városban folytatódnak a kormánypárt rezsicsökkentési fórumai.
Olvass tovább »MSZP: a takarékszövetkezetek abszurd körülmények közt döntenek a „kényszertársulásról”
Az MSZP szerint a takarékszövetkezetek egészen abszurd körülmények közt fogadják el a „kényszertársulásról” szóló alapszabályaikat, és kizárólag arra van lehetőségük, hogy az integrációra igent mondjanak.
Olvass tovább »
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
