A további brit EU-tagság mellett foglalt állást a The Economist.
A tekintélyes brit gazdasági-politikai folyóirat nyomtatott kiadásában pénteken megjelent szerkesztőségi írás szerint ha a brit EU-tagságról jövő csütörtökre kiírt népszavazáson a többség a kilépésre szavaz, az súlyos és tartós politikai és gazdasági károkat okozna Nagy-Britanniának, és az Európai Unión is mély sebet ejtene egyik legnagyobb tagországának elveszítése.
„Miközben az olyanok, mint Donbald Trump és Marine Le Pen gazdasági nacionalizmust és idegengyűlöletet szítanak”, a Brexit, vagyis Nagy-Britannia kilépése az EU-ból annak a liberális rendszernek a veresége lenne, amely a Nyugat jólétét megalapozza – áll a The Economist írásában. A folyóirat az amerikai republikánusok elnökjelölt-aspiránsára, illetve a francia Nemzeti Front vezetőjére utalt.
A lap szerint a kilépést pártolók közül még a liberális felfogásúak is illúziókat kergetnek, és elképzeléseiket szertefoszlatná a Brexit realitása. Ha ugyanis Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból, valószínűleg szegényebb, kevésbé nyitott és kevésbé innovatív országgá válna.
Azt a kilépés hívei is elfogadják, hogy a Brexit rövid távú gazdasági károkat okozna, hosszabb távon is valószínűtlen azonban, hogy Nagy-Britannia jól járna. A brit exportnak csaknem a fele az EU-piacra irányul, a hozzáférés az unió egységes piacához életfontosságú a City pénzügyi központja számára, és a működőtőke-beáramlás szempontjából is. E hozzáférés feltétele azonban az, hogy Nagy-Britannia továbbra is tartsa magát az EU szabályrendszeréhez, hozzájáruljon az uniós költségvetéshez, és elfogadja az unión belüli szabad mozgást, márpedig a kilépésért kampányolók éppen e kötelezettségektől akarnak megszabadulni – áll a The Economist állásfoglalásában.
A folyóirat szerint „szemérmetlenül hamis” érvek is elhangzanak a Brexit-tábor kampányában; ezek közé tartozik, hogy törökök milliói készülnek Nagy-Britannia elözönlésére. A Brexit-párt szerint a bevándorlás terheket ró az olyan közszolgáltatásokra, mint az egészségügyi ellátás vagy az oktatás, jóllehet a bevándorlók a brit költségvetés nettó befizetői, vagyis hozzájárulnak e közszolgáltatások finanszírozásához – írja a brit hetilap.
Az Európai Unió nem tökéletes, sőt „néha őrjítő”, mégis sokkal jobb, mint az alternatíva, éppen ezért „rettenetes hiba lenne” a kilépés, mivel azzal meggyengülne Európa, Nagy-Britannia pedig elszegényedne és befolyása zsugorodna – áll a The Economist állásfoglalásában.
Nagy-Britanniában hagyomány, hogy a befolyásos lapok választások és egyéb népképviseleti voksolások előtt deklarálják álláspontjukat.
A héten a legbefolyásosabbnak tartott brit napilap, a The Sun arra szólította fel a brit választókat, hogy az EU-népszavazáson voksoljanak Nagy-Britannia kilépésére. E lap szerint Nagy-Britannia 43 évnyi tagsága alatt az Európai Unió „egyre inkább kapzsi, pazarló, erőszakos, válságok idején pedig lélegzetelállító módon inkompetens” szervezetté vált. „Meg kell szabadulnunk a diktatórikus Brüsszeltől, mert ha Nagy-Britannia az EU tagja marad, akkor néhány éven belül elnyeli ez a megállíthatatlanul terjeszkedő, német dominanciájú szövetségi állam” – fogalmazott a legnagyobb olvasottságú brit napilap, amely eddig is vehemensen EU-ellenes alapállásáról volt közismert.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
