Iránykeresés várható a nyitást követően a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön is, miután a szerdai kereskedésben kisebb elmozdulással zárt a BUX – írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében.
Kiemelte: a Richter esetében a következő fontosabb szint 8300 forintnál található.
A Mol végre ki tudott lépni a szűk kereskedési sávjából, amelyet segített az olaj árának emelkedése – jegyezte meg az elemző, aki szerint a következő technikai ellenállás az olajipari vállalat papírjánál 2450 forintnál található.
Varga Zoltán arra is kitért, hogy az OTP folytatta az enyhe negatív korrekciót. A bankpapír esetében támasz 18 ezer forintnál, ellenállás 18 800 forintnál húzódik – tette hozzá.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 74,48 pontos, 0,14 százalékos csökkenéssel, 52 317,91 ponton zárt szerdán.