Alstom: a magyar leányvállalatot várhatóan nem érinti a leépítés

Az Alstom-csoport 1300 fős leépítési terve várhatóan nem érinti a magyarországi leányvállalatot, az Alstom Hungária Zrt.-t – közölte a magyarországi cég az MTI-vel.

Azt, hogy az Alstom francia ipari csoport legalább 1300 munkahelyet megszüntet „elsősorban Európában”, és a budapesti metrószerelvényeket is gyártó részlege, az Alstom Transport vagyona egy részének eladására készül, Patrick Kron, a vállalat elnöke jelentette be szerdán Párizsban. A bemutatott „akciótervet” a „gyenge növekedési forgatókönyvvel” indokolta.
Az Alstom Hungária Zrt. közölte: a létszámleépítéseket elsősorban azon országokban hajtja végre a vállalat, amelyekben jelentős gyártókapacitásokkal, ebből adódóan számottevő dolgozói és adminisztratív létszámmal rendelkezik.
Mivel Magyarországon az Alstomnak gyártókapacitása nincs, ellenben két futó projektje – az M2-es és M4-es metróvonal szerelvényeinek szállítása és üzembe helyezése -, valamint jelentős K+F tevékenysége van, a tervezett leépítés a vállalat magyar munkavállalóit előreláthatólag nem érinti.
Az Alstom Transport Patrick Kron elnök-vezérigazgató által bejelentett kisebbségi részesedésének tervezett eladására azért van szükség, mert az Alstom-csoport az elmúlt hónapokban több olyan kiemelkedő nagyságrendű megbízást is elnyert – például egy 4 milliárd euró értékű, 1300 vonatszerelvény gyártására szóló megrendelést Dél-Afrikában -, amelynek finanszírozását csak külső forrás bevonásával tudja megvalósítani – tájékoztatta az MTI-t a magyar leányvállalat.(MTI)

Scroll To Top