A befektetőknek még várniuk kell az új Orbán-kormány jelentős fiskális gazdaságélénkítő lépéseire, mivel a közelmúltbeli piaci zavarok arra késztetik, hogy inkább a költségvetési hiány és az államadósság csökkentését helyezze előtérbe – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Bloomberg hírügynökségnek kedden adott nyilatkozatában.
A hírügynökség felidézte, az Argentínától kezdve Törökországon keresztül Olaszország piacait megtépázó gazdasági zavarok és az amerikai monetáris politika szigorításának megkezdése különösen erős hatást gyakorolt a feltörekvő piacokra, köztük Magyarországra. A forint euróhoz viszonyított árfolyama kétéves mélypontra esett kedden a kockázatosabb európai eszközöket keményen sújtó olaszországi belpolitikai válság hatására. A tízéves magyar államkötvények pedig jó úton haladnak afelé, hogy májusban 2012 óta a legrosszabb hónapjukat tudják maguk mögött.
„Úgy vélem, hogy ezekben a viharos időkben nagyobb fiskális mozgástérre van szükségünk” – mondta Varga Mihály, hozzátéve, hogy ez a deficit csökkentését és a költségvetési tartalékok megerősítését jelenti.
Varga Mihály leszögezte, hogy a kormány célja a kockázatok csökkentése, ami a hiány jelentős mérséklését és az államadósság csökkentésének folytatását jelenti. Hozzátette, a kabinet azt tervezi, hogy a költségvetés GDP-arányos hiányát idén a megcélzott 2,4 százalék helyett 1,8 százalékra vagy annál is alacsonyabb szintre szorítja le.
„Ez azt is jelentheti, hogy a gazdasági növekedési ráta ingadozhat” – fűzte hozzá.
A kormány nem tervez eurókötvény-kibocsátást, és továbbra is azon dolgozik, hogy csökkentse a külföldi devizában denominált államadósság arányát – közölte.
Az egyetlen jelentősebb privatizációs bevétel a 2015-ben megvásárolt Budapest Bank értékesítéséből származhat, de még nem született döntés sem az eladás időpontjáról, sem az értékesítés módjáról – mondta Varga Mihály a Bloomberg hírügynökségnek.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
