Csikai Miklós kertészmérnököt, a szentesi Árpád-Agrár Zrt. elnök-vezérigazgatóját választották Az év agráremberének – hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.
A főszervező, Mátrai Zoltán a műsorban elmondta: harmadik alkalommal adták át a díjat, amelyet olyan agrárszakemberek kaphatnak, akiknek szakmai munkájuk mellett társadalmi szerepvállalásuk is kiemelkedő. A jelölteket első körben a zsűri és a közönség megszűri, a második körben, a döntőben a zsűri dönt a tizenegy kategória győzteseiről, akik közül a gálaesten, a végső szavazáson kiválasztják a fődíjast, az év agráremberét – ismertette.
Csikai Miklós hangsúlyozta: meggyőződése szerint a legnagyobb társadalmi szerepvállalásuk az, hogy megőrzik az értékteremtő munkahelyeket Szentesen. Büszke arra, hogy ezt sikerült elérni, sőt, fejleszteni is ezeket a helyi adottságokra építve – tette hozzá.
Közölte, ötven éve foglalkoznak üveg alatti zöldségtermesztéssel. A kertészet – összehasonlítva a növénytermesztéssel, az állattenyésztéssel – jóval kevesebb európai uniós és nemzeti támogatást kap, ezért a cégnél évtizedek óta „személyes jövedelmeik terhére is” a fejlesztés mellett foglaltak állást – tette hozzá.
Úgy fogalmazott: hollandiai tapasztalatai, tanulmányai alapján elsajátította azt a szemléletet, hogy az összefogás különösen fontos, „a szomszéd kertész nem legyőzendő ellenfél, hanem potenciális partner”.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
