Peking szerint az egyezséggel a Közel-Kelet békéjét segítik

Peking üdvözölte az iráni nukleáris programról folytatott genfi tárgyalásokon elért áttörést, s úgy vélte, a megállapodás elősegíti a Közel-Kelet békéjét és stabilitását – derült ki a kínai külügyminiszter szavaiból, amelyet rövid közleményében ismertetett a külügyi tárca vasárnap.

iran

„Ez a megállapodás segíteni fogja az atomfegyverek elterjedésének megakadályozását szolgáló nemzetközi rendszert, (valamint) a béke és stabilitás megőrzését a Közel-Keleten” – jelentette ki Vang Ji, a kínai diplomácia vezetője, aki részt vett a hatok és Irán tárgyalásain.
Kína a tárgyalásokról – szintén a minisztérium honlapján megjelentek szerint – már azok kezdete előtt úgy vélte, hogy azok „a végső fázisukba érkeztek”.
A kínai elnök szerdán telefonon beszélt Haszan Róháni iráni államfővel, s ez alkalommal kifejezte, Teheránnak pozitív eredményre kell jutnia az ENSZ BT állandó tagországai és Németország képviselőjének részvételével sorra kerülő tárgyalások új fordulójában. Kijelentette, hogy Peking az egymás iránti tiszteleten, a kölcsönösségen alapuló, fokozatos tárgyalások híve.
Róháni az újabb genfi tárgyalások előtt az IRNA iráni hírügynökségnek adott interjújában a nyugati államok közötti megosztottságot okolta a tárgyalások korábbi kudarcáért, s úgy vélekedett, hogy Pekingnek – politikai súlyánál fogva – kötelessége megfékezni a túlzott igényekkel fellépő országokat.(MTI)

Scroll To Top