Több fontos változást is bejelentett az MNB

Szeptemberi kamatdöntő ülésén számos fontos kérdésben hozott döntés az MNB. A mai napon a jegybanki alapkamat változatlanul 5,50 százalékon tartották, a konszenzusnak megfelelően. A kamatfolyosó sem változott, az egynapos (O/N) betéti kamatláb 4,50%, az egynapos hitelkamat pedig 6,50% maradt. Ezzel a lépéssel a nyári hónapok kamatvágásai után (összesen 75 bázispont) először került sor a kamatok tartására. Emellett bejelentették, hogy az inflációs cél 2028-tól az eddigi 3 százalékról 2,5 százalékra módosul, valamint a jövő évtől kezdődően az eddig havi frekvenciájú ülésezés helyett a magyar jegybank áttér az évi 8-szori alkalomra összhangban az EKB döntési mechanizmusával. A forint erősödéssel reagált a bejelentésekre, mert újabb lépések konkretizálódtak az eurózónához vezető úton.

A közlemény publikálásával párhuzamosan Varga Mihály jegybankelnök sajtótájékoztatót tartott, és ismertette a döntés hátterét és az új Inflációs Jelentés prognózisait. A szeptemberi előrejelzés alapján a magyar GDP 2026-ban 1,8 százalékkal, 2027-ben 2,9 százalékkal, 2028-ban pedig 2,8 százalékkal emelkedik. Éves átlagban idén 1,8 százalékon, 2027-ben pedig 3,1 százalékon alakul az áremelkedés üteme. Az infláció a monetáris politikai horizont végére a 2,5 százalékos jegybanki célra mérséklődik.

Az előretekintő iránymutatás az adatvezérelt döntéshozatallal egészült ki: „A Monetáris Tanács elkötelezett az inflációs cél fenntartható elérése mellett. A pozitív reálkamat mellett a pénzügyi piacok, kiemelten a devizapiac stabilitásának fenntartása támogatja az inflációs várakozások horgonyzását, ezáltal hozzájárulva az árstabilitási cél eléréséhez. A Tanács folyamatosan értékeli az inflációs kilátásokat, a globális fejleményeket és a hazai kockázati felárakat, amelyek alapján körültekintően és adatvezérelten dönt az alapkamat mértékéről.”

A mostani kamatdöntés nem okozott meglepetést, az inflációs cél módosításáról szóló sajtóértesülések beigazolódtak a mai kommunikációval. Az inflációs cél szigorítása első körben azt a kérdést veti fel, hogy a jelenlegi kamatszint elég magas-e az alacsonyabb középtávú cél eléréséhez. A következő hónapokra ezzel az esetleges kamatcsökkentések ügye lekerülhetett az asztalról, de a Monetáris Tanács az adatvezérelt üzemmód alkalmazásával nyitva hagyta az ajtót az esetleges változtatások előtt. A kamatszint további csökkentése ezzel együtt legfőképp az energiaárak forintra gyakorolt nyomásának lényegi enyhülésével következhet be.

(Erste – Nagy János, makrogazdasági elemző)

Scroll To Top