ingyenes webstatisztika
Home / Belföld / Gazdaság / Londonban és Berlinben a magyar startupok

Londonban és Berlinben a magyar startupok

Hat hazai várost követően az Enterprise Hungary Nonprofit Kft., a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő támogatásával rendezi meg a Startup Campus Roadshow határokon átívelő utolsó két állomását, Londonban és Berlinben. Az események elsődleges célja a német, angol és hazai startup közösség kapcsolatának szorosabbra fűzése, valamint a közép-kelet-európai és magyar startup vállalkozások piacra lépési lehetősége, német és angol színtéren.

Európa két legerősebb startup városában magyar vállalkozások is lehetőséget kapnak arra, hogy megmérettessék magukat egy befektetőkből álló szakmai zsűri előtt.

„A Startup Campus Roadshow idén átlépi az ország határokat. Londonban és Berlinben mutatkozhatnak be a legjobb magyar startup vállalkozások. A rendezvénnyel további célunk, hogy kialakítsuk azt az együttműködést Budapest, London és Berlin között, melynek keretében a magyar innovatív vállalkozások minél előbb visszaigazolást kaphatnak a termékükről, ötletükről és arról, hogy hogyan léphetnek nemzetközi piacra.” – mondta el Kovács Zsolt, az Enterprise Hungary ügyvezetője.

A Techstars London vezetője, Max Kelly előtt bizonyíthat Londonban például a Zoi elnevezésű intelligens, városi kihívásokra tervezett kerékpáros projekt is, mely GPS nyomkövetővel ellátott rendszerének segítségével, lopás esetén azonnali riasztást küld a kerékpár gazdájának.  A brit fővárosban kettő, a Startup Campus London inkubációs programban résztvevő magyar csapat is bemutatkozik.

 

Berliben lehetőséget kap az online csapatépítő applikációt fejlesztő Battlejungle is, mely a vállalati csapatépítést a mindennapi tevékenységek közé beépítve teszi hatékonnyá és egyszerűvé különböző aktivitásokkal, így segítve például egy új munkavállaló beilleszkedését a szervezetbe. A zsűriben köszönthetjük többek között Tanja Kufnert, a Startupbootcamp ügyvezető igazgatóját, Niclas Rohrwachert, a Factory alapítóját, Tóth Andyt, a Plug and Play és Startup Autobahn Accelerator befeketetési igazgatóját, illetve Kisgergely Kornélt, a Hiventures vezérigazgatóját
A londoni, illetve berlini Magyar Nagykövetség együttműködésében megvalósuló rendezvényeken a szervezők mindkét városban networking estet rendeznek a Londonban, illetve Berlinben élő magyar és külföldi startup vállalkozásoknak. Az eseményen remek lehetőség nyílik kapcsolatépítésre; a résztvevők a helyszínen személyesen is konzultálhatnak  startup inkubátorok vezetőivel, a Hiventures befektetési menedzsereivel, valamint a Magyar Nemzeti Kereskedőház és a helyi startup ökoszisztéma képviselőivel.

Partnerek: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, Hiventures, Magyar Nemzeti Kereskedőház, Startupnbootcamp, Berlin Partner, Factory, Plug and Play, Magyarország Berlini Nagykövetsége, Magyarország Londoni Nagykövetsége, IBB Bet, Techstars London, BetterPoints Limited, Acclaria UK.

 

Helyszín és időpont:

London – 2017. június 16. (péntek), 16:00-20:00 – Rainmaking Loft.
Nézői regisztráció:

https://www.eventbrite.com/e/startup-campus-london-2017-tickets-34652959936
Berlin – 2017. június 19. (hétfő), 14:00-19:00– Magyar Nagykövetség Berlin.
Nézői regisztráció: https://www.eventbrite.com/e/startup-campus-berlin-2017-tickets-34139849208

640x40_feher
Scroll To Top

 
Amennyiben szeretne részletesebb tájékoztatást kapni,
kérjük töltse ki az alábbi adatlapot.
Adatait bizalmasan kezeljük.

Név

Email cím

Telefonszám

 

×