A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 163,27 pontos, 0,78 százalékos csökkenéssel, 20 793,58 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 5,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Kababik József, az Erste Bank Zrt. üzletkötője az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott: az Amerikai Egyesült Államokban a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak számának alakulásáról szóló munkaerőpiaci adat megjelenése miatt fordultak mínuszba délután az amerikai és a nyugat-európai indexek, valamint a BÉT is.
Az üzletkötő szerint a BUX vezető részvényei gyengültek, kivéve a Magyar Telekomot, amelyik stagnált.
Hozzátette: a forint a dollárhoz és az euróhoz képest is erősödött, az eurót végül 311,80 forintért jegyezték.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője az MTI kérdésére válaszolva elmondta: erősödéssel kezdett a BUX index azonban a délután fél háromkor kiadott Amerikai Egyesült Államok munkanélküliségi adatainak hatására eladói nyomás alá kerültek a nyugat-európai indexek és ez a magyar indexre is hatással volt.
Hozzátette: a vezető részvények közül az OTP és a Richter mozgása a nyugat-európai kereskedést követte.
Az üzletkötő szerint a BUX index igazodott a nemzetközi hangulathoz.
A Mol 30 forinttal, 0,24 százalékkal 12 460 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 82 forinttal, 1,53 százalékkal 5288 forintra esett, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 388 forintot ért, forgalma 175,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,90 százalékkal 4420 forintra gyengült, a részvények forgalma 617,8 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1608,46 ponton zárt pénteken, ez 4,02 pontos, 0,25 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.