Egy hazai felmérésből kiderült, hogy a szervezeti sikeresség és a HR terület informatikai fejlettsége között szoros az összefüggés. A megfelelő informatikai háttérrel ugyanis könnyedén egymásra vetíthetőek az üzleti és a HR eredmények, így kiderül az is, mely munkavállalókat érintő kezdeményezések támogatják legjobban az üzleti célkitűzéseket.
A megkérdezettek visszajelzései alapján a HR folyamatok és rendszerek informatikai támogatottságának fejlettsége tekintetében szoros kapcsolat mutatható ki a szervezeti sikerességgel. A hazai vállalatok jövőjét meghatározó tényezők lehetnek az olyan HR informatikai rendszerek, amelyekben integráltan kezelhető a teljesítmény-, karrier-, utódlás- és tehetség menedzsment. Így összekapcsolhatók egyebek mellett a munkavállalók teljesítmény-mutatói a kompetenciákkal és karriercélokkal, mindig áttekinthető az éppen aktuális tehetség-térkép vagy rugalmasan kezelhető a belső vállalati kommunikáció.
Horváth Krisztina, az SAP Hungary Kft. HR igazgatója a kutatással kapcsolatban úgy fogalmazott: „A vállalati sikeressége egyet jelent a szervezet versenyképességének növelésével, ehhez pedig a HR terület informatikai támogatottsága terén is változásokra van szükség. A megoldást az olyan integrált HR technológiák jelenthetik, amelyek egy platformon képesek kezelni a hatékony stratégia megvalósításához nélkülözhetetlen információkat.”
Az SAP-ról
Az SAP (NYSE:SAP) az üzleti alkalmazások piacvezetőjeként abban segít, hogy a vállalatok jobb működési hatékonyságot érjenek el iparágtól és mérettől függetlenül. Az SAP felruházza az embereket és szervezeteket a hatékonyabb együttműködés képességével- a háttértámogatástól az igazgatótanácsig, a raktártól az eladás helyéig, az asztaltól a mobil eszközökig. Az SAP alkalmazásai és szolgáltatásai közel 300 000 ügyfélnek teszik lehetővé az eredményesebb működést, a folyamatos változást, és a fenntartható növekedést. Bővebb információért kérjük, látogassa meg a www.sap.com oldalt.
Az SAP-ról
Az SAP Hungary Kft. a hazai üzleti informatikai szektor vezető szereplője, melynek megoldásai áthatják a magyar gazdaságot. Ügyfelei között megtalálhatóak a párfős vállalkozástól kezdve a több ezer főt foglalkoztató tőzsdei cégig minden szektor vállalata, ide értve az állami szervezeteket is. A hatékonyabb működést biztosító szoftverek értékesítése, bevezetése mellett, világpiacra is készülő innovatív és komplex termékfejlesztést, és nemzetközi terméktámogatási munkát egyaránt végez az SAP magyar leányvállalata. A jelenleg több mint 800 főt foglalkoztató vállalat többször nyert munkáltatói, és egyéb díjakat, melyek jól példázzák a munkaerő, a fenntarthatóság, a gazdasági fejlődés iránti elkötelezettségét. Bővebb információk a www.sap.hu oldalon.
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.