Iránykeresés várható kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a vezető részvények közül az OTP kereskedése lesz izgalmas az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a hétfői kereskedés megerősítette az OTP pénteki kitörését, amikor újabb történelmi csúcsot állított be a bankpapír árfolyama.
Hozzátette, a keddi kereskedés kisebb elmozdulással indulhat, de az OTP grafikonja technikailag továbbra is felfelé mutat, néhány hetes távlatban a 19 000-19 500 forintos tartományra.
Az elemző szerint a Mol jegyzése továbbra is a 2400-2450 forintos tartományban mozog. A Richter meg tudott kapaszkodni a 8800 forintos szint felett, a következő ellenállás 9 ezer forintnál húzódik. A Magyar Telekom árfolyama pedig a 430-440 forintos szintek között mozoghat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 487,98 pontos, 0,93 százalékos emelkedéssel, 52 743,09 ponton, új történelmi csúcson zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt.