Folytatódhat az emelkedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában a vezető részvények közül kiemelte, hogy az OTP csütörtökön hajnalban tette közzé a gyorsjelentését, így itt hevesebb árfolyamreakció várható.
A Mol jegyzése tovább emelkedhet, első körben a 3 ezer forintos szintig. A Richter árfolyama előtt a 8500 forintos szint jelent ellenállást. A Magyar Telekom árfolyama 320 és 330 forint között mozoghat – ismertette.
A második negyedévben az OTP teljes bevétele, a nettó kamatbevétele és az igazított adózás utáni eredménye is körülbelül negyedével emelkedett éves alapon. A számviteli eredmény is ismét pozitív lett az extraprofitadó és az emelkedő kockázati költségek ellenére.
Az elemző arra is kitért, hogy a tervezetthez képest csaknem egy hét késéssel újraindult a kőolajszállítás Magyarország, Szlovákia és Csehország irányába az Ukrajna területén átvezető Barátság vezetéken, miután Ukrajnának a Mol vállalta a tranzitdíj kifizetését, az összeget pedig több tétellel nettósítva rendezik később az orosz féllel.
Az olajszállítások újraindításáról szóló hírek visszaerősítették a forintot, így az euróval szemben ismét a 394-395 forintos támasz-zóna letörésével próbálkozik a kurzus – ismertette Józsa Bence.