Vegyes nyitás várható a főbb nyugat-európai értéktőzsdéken hétfőn, a befektetők továbbra is az augusztusi amerikai foglalkoztatottsági jelentést csalódást keltő adatainak várható következményeit latolgatják.
Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE 100 mutató 9 ponttal, a frankfurti DAX-30 index pedig 5 ponttal emelkedhet, míg a párizsi CAC-40 index 5 ponttal eshet a nyitásban.
Az amerikai értékpapírpiacok hétfőn nemzeti ünnep – a munkát ünneplő szabadnap – miatt zárva tartanak, így általában szerte a világon alacsony forgalom várható a tőzsdéken.
A pénteken közölt adatok szerint az amerikai gazdaság nem mezőgazdasági ágazataiban foglalkoztatottak száma 235 ezerrel emelkedett augusztusban. A piacokon 750 ezres bővülésre számítottak a júliusi 1 millió 53 ezres növekedés után. Elemzők szerint főleg a koronavírus erősen fertőző delta mutációjának gyors terjedésére vezethető vissza a csalódást keltő adat, amely minden eddiginél erőteljesebben jelzi, hogy az amerikai gazdaság növekedése lassul.
A foglalkoztatottság vártnál gyengébb növekedése azt is jelenti, hogy a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) nyíltpiaci bizottságának nem kell sietősen döntenie a járvány miatti masszív eszközvásárlási program kivezetéséről. Jerome Powell Fed-elnök augusztus végén határozottan jelezte, a teljes foglalkoztatottság szintjének újbóli elérése előfeltétele annak, hogy elkezdjék leállítani az eszközvásárlásokat.
Ázsiában és a csendes-óceáni térségben jórészt emelkedtek az árfolyamok hétfőn. A nap nyerteseként Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,79 százalékos, a szélesebb körű Topix-index pedig 1,27 százalékos pluszban zárt a pénteki jelentős nyereségek után. A piacok jól fogadták, hogy a rendkívül népszerűtlen Szuga Josihide miniszterelnök bejelentette, nem indul újra az elnöki tisztségért pártja szeptember végi tisztújító kongresszusán.
Sydney-ben 0,14 százalékos mínuszban zárt az irányadó index. Szöulban viszont 0,2 százalékos, Sanghajban 1,14 százalékos, Sencsenben 2,41 százalékos, Hongkongban pedig 0,71 százalékos pluszban állt a vezető tőzsdeindex közép-európai idő szerint reggel nyolc órakor. Ugyanekkor a Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,46 százalékos pluszban, 673,96 ponton állt.
A novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,32 százalékos mínuszban, 71,65 dolláron, míg az októberi szállítású WTI 1,34 százalékos veszteségben, 68,36 dolláron forgott háromnegyed nyolc körül.
A Saudi Aramco szaúd-arábiai olajcég, a világ legnagyobb integrált kőolaj- és földgázipari vállalata vasárnap közölte, hogy a legnagyobb felvevőpiacára, Ázsiába irányuló nyersolaj hordónkénti árát legalább 1 dollárral csökkenti októberben. Az árcsökkentés nagyobb mértékű volt annál, mint amit az ázsiai finomítók vártak.
Az olajárak már pénteken is csökkentek a csalódást keltő augusztusi amerikai foglalkoztatási jelentésre. A piacok attól tartanak, hogy a gazdasági fellendülés lanyhulásával párhuzamosan gyengülhet a kereslet.
Az arany ára is csökken, de így is két és fél havi csúcs közelében jár azokra a kilátásokra, hogy a Fed az eddig vártnál csak később kezdheti el leépíteni masszív eszközvásárlási programját.
Az azonnali jegyzésekben az arany uciánkénti ára 0,04 százalékkal, 1825,39 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,29 százalékkal, 1828,30 dollárra esett a New York-i árupiacon. Pénteken a spot arany 1833,80 dolláron június 16. óta nem látott szinten is forgott.
New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,21 százalékos, az S&P 500-as mutató pedig 0,03 százalékos mínuszban, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,21 százalékos pluszban zárt.(MTI)