Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon.
New Yorkban a DJIA-30 index 0,29 százalékos, az S&P-500 index 0,28 százalékos, a Nasdaq Composite index 0,34 százalékos csökkenéssel nyitott.
Az amerikai piacok nyitásakor az európai tőzsdeindexek fél százalék körüli veszteségben jártak.
A DJIA és S&P indexek rekordtartományban araszoltak felfelé az elmúlt héten a negyedéves eredmény beszámoló szezonban bemutatott várakozáson felüli vállalati mérlegeknek köszönhetően. A fogyasztói hangulat romlását mutató pénteken közzétett hangulatindex azonban hétfőre megfordította a folyamatot és negatív korrekcióra kényszerítette az árfolyamindexeket. A Michigan egyetem felmérésében a fogyasztói hangulatindex most augusztusban 2011 decembere óta a legalacsonabb szintet érte el abszolút értékben, a csökkenés mértéke pedig a felmérés 50 éves történetében a legnagyobbnak bizonyult.
A DJIA és az S&P index így is 0,8 és 0,6 százalékos erősödéssel zárta a hetet, míg a Nasdaq Composite index 0,1 százalékkal csökkent. Pénteki záróértékén a DJIA index 16 százalékkal, az S&P index 19 százalékkal, a Nasdaq index 15 százalékkal áll az év eleji értéke felett.
Az olajár három százalékkal csökkent hétfőn a kereslet alakulásával szemben támadt aggodalmak miatt. A hétfővel együtt már a harmadik egymást követő napja tart az árcsökkenés az olajpiacon. A legfrissebb kínai makrogazdasági adatok ugyanis a gazdasági aktivitás lehűléséről árulkodtak. Tovább élezték a keresleti aggodalmakat az új variánsnak tulajdonítható fertőzésszám növekedéséről érkező adatok is.
Az eurót 0,07 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1783 dolláron, az arany spot ára 0,11 százalékkal emelkedett unciánként 1781,80 dollárra.(MTI)