Tőzsde – Gyenge kezdés az amerikai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi egy százalékos és azt meghaladó emelkedés után.

New Yorkban a DJIA-30 index 0,82 százalékkal, az S&P-500 index 0,91 százalékkal, a Nasdaq Composite index 1,00 százalékkal csökkent a kezdéskor.
Kedden a DJIA index közel egy százalékkal erősödött, az S&P index kissé több mint egy százalékkal, a Nasdaq index pedig egy és egynegyed százalékkal a technológiai részvények pozitív korrekciójának köszönhetően. Előző nap a technológiai ágazatok papírjai nagy árfolyamveszteséget szenvedtek el.
Az árfolyamok szerdai csökkenését a kötvényhozamok emelkedésére vezetik vissza tőzsdei elemzők. A 10 éves hozam négyhavi csúcsot ért el szerdán 1,56 százalékon. Mindemellett a tőzsdei kezdés előtt publikált szeptemberi foglalkoztatási jelentés is kedvező képet mutatott, ami újabb indokként szolgálhat a Fednek a mennyiségi monetáris eszközök szigorításának a megkezdéséhez.
Az amerikai piaci nyitás idejére az olajár már negatív korrekcióba kezdett a nap folyamán korábban elért többéves csúcsról. A Brent 83,47 dolláron is állt, 2018 októbere óta a legmagasabb jegyzésen, a WTI pedig 79,78 dolláron, 2014 novembere óta a legmagasabb áron.

Az amerikai kereskedési idő kezdetén a Brent hordónként 81,87 dolláron állt, 0,84 százalékos napi csökkenéssel, a WTI pedig 78,26 dolláron, 0,85 százalékkal alacsonyabban.
A Brent ára 63 százalékkal, a WTI ára 65 százalékkal áll az év eleji jegyzés felett.
Az arany ára az erősödő dollárárfolyamot tükrözve csökkent. A spot piacon a jegyzés unciánként 1755,01 dolláron állt, 0,28 százalékos csökkenéssel.
A dollárnak a fő nemzetközi fizetőeszközökkel szembeni árfolyama alapján kalkulált dollár index szerdán 0,37 százalékkal 94,32 pontra emelkedett. Az eurót 0,46 százalékkal jegyzik gyengébben, 1,1542 dolláron.(MTI)

Scroll To Top