A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 43 793,76 ponton zárta az évet pénteken, az index 6926,95 ponttal, 13,6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
A vezető részvények 2022-ben a Mol kivételével gyengültek, a legnagyobb mértékű értékvesztést az OTP szenvedte el.
A bankpapír az év utolsó kereskedési napján 10 110 forintot ért, miközben a 2021-es évet 16 600 forinton zárta; ez 6490 forintos, 39,10 százalékos csökkenés. Az OTP éves maximumát 18 690 forinttal január 12-én érte el, az éves minimumának időpontja július 27-én volt, 7738 forinttal.
A Mol árfolyama egy év alatt 2520 forintról 2602 forintra, azaz 82 forinttal, 3,25 százalékkal nőtt. Az olajipari vállalat részvényeinek értéke 3170 forinton április 21-én tetőzött, az éves minimumuk 2300 forinttal február 24-én volt.
A Richter-papírok értéke 8300 forintra csökkent 8725 forintról, ami 425 forintos, 4,87 százalékos visszaesés. A gyógyszeripari vállalat papírjai 6310 forinttal március 7-én értek a legkevesebbet az idén, a legtöbbet pedig 9150 forinttal december 21-én.
A Magyar Telekom részvényei 2022-ben 72,5 forinttal, 17,62 százalékkal 339,0 forintra gyengültek az egy évvel korábbi 411,5 forinthoz képest; legmagasabb értéküket február 17-én 438 forinton, a legalacsonyabbat október 20-án 276 forinton érték el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX a 2021. végi 4232,45 pontról 3604,62 pontra csökkent az év végére, ami 627,83 forintos, 14,83 százalékos visszaesés.
Elemzők szerint a gazdaságot idén sokkszerűen érte az orosz-ukrán háború, ami – a kibontakozó energiaválsággal párhuzamosan – a tőzsdék teljesítményét is negatívan befolyásolta. A befektetői kedvre ezen felül hatottak az európai uniós megállapodásról szóló hírek, illetve a háborúval összefüggésbe hozható különadók is, amelyeket karácsony előtt a Richterre is kiterjesztettek.
A BÉT részvényindexe az év elején még 50 723,59 ponton kezdte a kereskedést, majd kisebb ingadozásokat követően február közepétől indult meredek esésnek; február 25-én, a háború hírére 45 769 ponton zárt a tőzsde. A BUX index mélypontja szeptember 29-én volt 37 035 ponttal. Ezen a napon jelent meg egyebek közt a Fitch Ratings előrejelzése, miszerint tízévi mélypontra lassulhat jövőre a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok növekedése az energiaellátási válság miatt.
Az év legmagasabb értékét január 12-én mérték 54 405 ponton, az orosz-ukrán konfliktus kitörése óta március 29-én állt a legmagasabb szinten az index 46 707 ponttal. Ez utóbbi értéket december 1-jén közelítette meg legjobban a tőzsde 46 368 ponttal.
A tőzsde prémium kategóriájú kibocsátója lett idén november 11-én a bécsi székhelyű Vienna Insurance Group biztosítótársaság, amely így a Bécsi Értéktőzsde és a Prágai Értéktőzsde mellett már a magyar tőkepiacon is jelen van.
A Multihome Nyrt. design-otthonokat fejlesztő és forgalmazó társaság részvényeit december elején a középvállalati platformon, az Xtenden vezették be. Szintén ebben a kategóriában lépett a tőzsdére novemberben a napelemparkok tervezésével foglalkozó Astrasun Solar Nyrt.
Szeptemberben a középvállalati felületen az ipari befektetésekkel foglalkozó Navigator Investments Nyrt., a gyógyszergyártásban érdekelt Naturland Holding Nyrt. és az ingatlanszektorban tevékenykedő Biggeorge Property Nyrt. debütált. Május végén a hazai kiberbiztonsági szegmensben tevékenykedő Vivetech részvényeivel indult meg a kereskedés ezen a platformon.
Szintén május utolsó napján jelentek meg az eSense Human Resources Szolgáltató Nyrt. callcenter-szolgáltatásokat nyújtó társaság részvényei a tőzsdén, a standard kategóriában.
Ezt megelőzően idén még az EU-Solar Nyrt. háztartási méretű naperőművek telepítésére specializálódott vállalat és az Épduferr nevű építőipari cég jelent mega tőzsde Xtend piacán.(MTI)