Továbbra is a technikumok a legnépszerűbbek

Az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően a középfokú oktatásba továbblépők közül a legtöbben a technikumok mellett döntöttek 2023-ban is – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) csütörtökön az MTI-vel.

„A ma megjelent jelentkezési adatok alapján a szakmát és érettségit egyszerre adó intézményeket – bármilyen más iskolatípust magasan előzve – már a felvételizők 43 százaléka választotta. A népszerűség egyik legfontosabb oka, hogy az ötéves képzésben végzettek jelentős előnyt élveznek szakirányú felsőoktatási továbbtanulás esetén” – írták.
A közlemény szerint az, hogy egyre többen választják a szakképzést, annak is köszönhető, hogy a 2020-ban megújult, rugalmasabb szakképzési rendszerben az általános iskolai tanulmányokat befejező diákoknak már nem szakmát kell választaniuk, hanem egy érdeklődésüknek megfelelő irányt, azaz ágazatot. A konkrét szakmát így később, megalapozott ismeretek birtokában választhatják ki, biztosítva ezzel az élményalapú, gyakorlatorientált szakmatanulás lehetőségét.
„A jelentkezők számának növekedése és a javuló tanulmányi eredmények is azt bizonyítják, hogy a tanulók és családjaik számára is bevált az új szakképzési rendszer. Ez pedig hozzájárul a kormány azon céljához, hogy magyar szaktudással, szervezőképességgel és akarattal egy olyan ország épüljön, ahol jó élni, dolgozni, családot alapítani és gyermekeket nevelni” – fogalmazott a tárca.
A megújult és eredményes szakképzés további megerősítését szolgálja a minisztérium által benyújtott törvényjavaslat is – olvasható a közleményben.

Scroll To Top