Több mint egymilliárd forintos fejlesztés indulhat az épülő Airbus-gyár mellett Gyulán

Uniós forrásból 1,2 milliárd forintot nyert el a gyulai önkormányzat az épülő Airbus-gyár melletti utca fejlesztésére – közölte Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester közösségi oldalán.

Mint írta, a fejlesztéssel a Rosu utca teljes kiépítése, valamint a déli iparterület megközelíthetőségének javítása a cél, itt épül ugyanis az Airbus-gyár és a felületkezelő üzem. A tervek szerint a Rosu utca bonyolítaná a jövőben a személyforgalmat, erről mehetnek majd be a dolgozók a gyárakba.
A forrásból 7 méter széles, 822 méter hosszú utat építenek, amelynek egyik vége a Csabai úthoz, a másik a 44-es úthoz csatlakozik. Az utcát az egyik végén kiszélesítik, hogy új balra kanyarodó sávot alakítsanak ki, a területet az itt lévő telkekből vásárlással vagy kisajátítással szerzik meg.
A felújítás során zárt csapadékvíz-elvezető csatornát, vízvezetéket, a szennyvízelvezetést, a hírközlési- és a villamos hálózatot, a gázellátást, valamint a közvilágítást is kiépítik.
A munkálatok kezdete attól is függ, szükség lesz-e kisajátítási eljárásra; a fejlesztés a tervek szerint 2022 decemberére fejeződhet be – közölte a városvezető.

Görgényi Ernő hozzátette: járdát és kerékpárutat is terveznek a területre, ám a mostani pályázat ezt nem engedi, így más forrást keresnek rá.
A Terület- és településfejlesztési operatív programból (Top) Gyula városa több mint 6,5 milliárd forint támogatást nyert el a 2014-2020-as uniós keretköltségvetési ciklusban.
Az Airbus-gyár az elképzelések szerint 2022 tavaszán kezdi meg a működését. Az Airbus Helicopters Hungary Kft. az európai repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyárt majd precíziós alkatrészeket.(MTI)

Scroll To Top