A világ legnagyobb elektromos akkumulátorgyártási kapacitása jött létre Magyarországon a nagy dél-koreai vállalatok beruházásainak köszönhetően, amelyek az elektromos autóipar európai zászlóshajójává tették hazánkat – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a KTS Metalltechnik Kft. fémipari vállalat bátonyterenyei beruházásának bejelentésén kiemelkedőnek nevezte a magyar gazdasági eredmények szempontjából az autóipar forradalmi megújulásához kapcsolódó fejlesztéseket. Mint mondta, a megújulás szelét keletről fújják, és sorra hozzák Európába a beruházásaikat az e téren piacvezető vállalatok, Magyarország pedig sikerrel szállt be az ezekért folytatott versenybe.
Aláhúzta, hogy ez nem pusztán a sok ezer új munkahely, a jelentős növekedési pálya és a technológiai színvonal folyamatos emelkedése miatt előnyös, hanem kiugró fejlődési lehetőséget jelent a beszállítói láncokhoz csatlakozni tudó, helyi kis- és középvállalkozások számára is.
Rámutatott: ezt szolgálja a hazai tulajdonú KTS Metalltechnik Kft. 450 millió forintos fejlesztése is, amelyhez az állam 245 millió forinttal járul hozzá, így segítve harminc új munkahely létrehozását.
A miniszter ezt követően sikeresnek minősítette a kormány munkaalapú gazdaságpolitikai stratégiáját, s hangsúlyozta, hogy emellett a koronavírus-járványt övező válság idején is kitartottak, ami elvezetett tavaly a magyar gazdaság legeredményesebb évéhez.(MTI)