Benne van a nevében, hogy szolgáltatás, biztosan drága és felesleges – gondolhatnánk, azonban ennél nagyobbat nem is tévedhetünk a székhelyszolgáltatással kapcsolatban! Magyarországon minden vállalkozásnak kötelező fizikai székhellyel rendelkezik, ezen ingatlanoknak ráadásul rengeteg szabálynak kell megfelelni. Amikor egyébként is fenntartunk egy irodát, akkor ez nem biztos, hogy problémát okoz. Ellenkező esetben viszont könnyen kerülhetünk ilyen helyzetbe, szerencsére van megoldás!
Székhely = számtalan előírás
Minden vállalkozásnak, cégnek rendelkeznie kell egy székhellyel, ami egyben a bejegyzett levelezési címe is. Ezen a területen számtalan előírásnak kell megfelelni, ennek egy példája, hogy a cég jelenlétét táblával kell jelezni.
Ezen túl viszont munkaidőben a hivatalos szervek rendelkezésére kell állni, az érkező leveleket, iratokat át kell venni, valamint őrzésükről és tárolásukról is gondoskodni kell. Ezen túl a területileg illetékes önkormányzat szabályozásainak is meg kell felelni és iparűzési adót is kell fizetni és még hosszan sorolhatnánk.
Ezen túl egy vállalat székhelye az alapító okiratban rögzített és a nyilvános adatbázisokban elérhető, ahol bárki kikeresheti. Ez persze fontos, ha a fizikai jelenlétunk az üzlet integráns részét képezi, de ez nem minden esetben van így.
Miért nem jó a saját lakóhely?
Pont a fentiek miatt könnyen belátható, hogy bár a jogszabály megengedi – és egyéni vállalkozók esetén igen gyakori megoldás – a saját lakóhelyünk megjelölése székhelyként nem mindig kívánatos.
Gondoljunk csak bele abba, hogy hány olyan eset van, amikor nem tartózkodunk sem mi, sem a cég másik képviselője (egyéni vállalkozás esetén nagy eséllyel nincs is ilyen) a megadott székhelyen, hiszen nagy eséllyel külső helyszínen zajlik a munkavégzés, gondoljunk csak a futárokra, építőipari szakemberekre, tanácsadókra, vagy akár szórakoztatóiparban dolgozókra. Ezen esetek nagy részében nem otthonról dolgozunk.
Ezen túl az sem biztos, hogy kívánatos, hogy a személyes lakcímünket nyilvános adatbázisokban elérhetővé tegyük, ahol aztán bárki utána kereshet, hiszen ez a saját privát szféránk.
Székhelyszolgáltatás kisokos
Ekkor jön képbe a székhelyszolgáltatás. Ennek során egy székhelyszolgáltatóval megegyezünk, majd egy megbízási szerződésben rögzítjük az együttműködés feltételeit. Nagyon egyszerűen ebben az esetben arról van szó, hogy egy szereplőt megbízunk vele, hogy végezze el a vállalatok székhelyével kapcsolatos hivatalos teendőket és munkaidőben fogadja a hivatalos iratokat, valamint ezeket számunkra is továbbítja.
Mennyibe kerül?
Nyilván szolgáltatója válogatja, azonban már havi pár ezer forinttól kezdve találunk megbízható és országos lefedettséggel rendelkező székhelyszolgáltatót. Hogy ez utóbbi miért fontos, arról alább lehet olvasni.
Miért éri meg?
Egyrészt a fent már említett személyes terünk védelme miatt, ugyanakkor számos más előnyről is beszélhetünk. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy jóval olcsóbb, mint egy iroda fenntartása, ami sok esetben ráadásul teljesen felesleges, hiszen vagy nincsenek alkalmazottaink, vagy ők se irodai munkát végeznek.
Előfordulhat az is, hogy egyszerűen jogi akadályokba ütközünk, mert nincs olyan ingatlan, ami a saját nevünkön van és a szülők, rokonok, barátok, főbérlők nem járulnak hozzá, hogy a lakóhelyünket székhelyként regisztráljuk.
Szabályos?
Igen! A székhelyszolgáltatás rendszerét Magyarországon több jogszabály is szabályozza. Korábban cégtemetőként is hivatkoztak rá, mára azonban transzparens és jól ellenőrizhető ezeknek a cégeknek a működése, így a Nemzeti Adó- és Vámhivatal sem nézi ferde szemmel a szolgáltatást igénybe vevőket.
Hogyan járulhat hozzá a költségcsökkentéshez?
Az egyik legfontosabb pont a már többször említett irodával szembeni olcsóbb megoldás. Ezen túl azonban a székhely tetszőleges megválasztása – amit a székhelyszolgáltatás lehetővé tesz – optimalizálhatjuk az egyéb adóterhek (például iparűzési adó) költségét, hiszen ezeket sokszor az önkormányzatok szabályozzák.