Stratégiai tárgyalások Kína és Észak-Korea között Pekingben

Kína és Észak-Korea „stratégiai tárgyalásokat” folytatott a kétoldalú kapcsolatokról és a Koreai-félszigetet érintő kérdésekről szerdán – közölte a kínai külügyi szóvivő.

Hua Csun-jing nem árult el részleteket, csak annyit tudni, hogy Phenjan nukleáris főtárgyalója, Kim Kje Gvan – aki egyben a külügyminiszter első helyettese – kínai partnerével Csang Je-sujjal tárgyalt, és találkozott Vu Ta-vejjel, a koreai ügyek kínai különmegbízottjával.
Sajtójelentések szerint Kim már el is utazott a kínai fővárosból az észak-koreai-kínai kereskedelem egyik központjába, az északkelet-kínai Talien városába.
A pekingi tárgyalásokra azután került sor, hogy Washington kijózanító elutasításában feltételekhez kötötte, hogy Phenjannal közvetlenül tárgyalóasztalhoz üljön. Észak-Koreai előzőleg feltétel nélküli, közvetlen, kétoldalú tárgyalást kezdeményezett.
Az elmúlt hónapok eseményei – Phenjan kísérleti atomrobbantása, háborús fenyegetései, a hosszan tartó dél-koreai-amerikai hadgyakorlatok – ismét komoly feszültséget keltettek a Koreai-félszigeten, és Peking az ENSZ Biztonsági Tanácsában a szankciókat támogatva igyekezett szomszédjára hatni.
Barack Obama amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök a közelmúltbéli informális csúcstalálkozóján egyetértett abban, hogy Észak-Koreát egyikük sem fogadja el atomhatalomként, és megtesznek mindent a félsziget atommentesítéséért.
Peking következetesen szorgalmazza, hogy indítsák újra a Koreai-félsziget leszerelését célzó hatoldalú tárgyalásokat, és keressenek békés megoldást. Kínai szakértők ugyanakkor gyakran jelentik ki, hogy véglegesen csak az Egyesült Államok és Észak-Korea megállapodásával lehet a problémát orvosolni, mivel Phenjan Washingtontól vár biztonsági garanciákat atomprogramjának végleges leállításáért cserébe.
Washingtonban helyi idő szerint szerdán Észak-Korea ügyében egyeztető megbeszéléseket tart Dél-Korea, az Egyesült Államok és Japán nukleáris főtárgyalója. (MTI)

Scroll To Top