Júniustól ismét igénybe vehető az Otthonfelújítási Támogatás, mely során az 1990-ben vagy azelőtt épült otthonok energetikai korszerűsítése a cél, ráadásul kiváló lehetősége nyílik párkányai cseréjére is! Mutatjuk, hogy miért, és hogy mire figyeljen!
Sokszor a legkisebb dolgokon is sok dolog múlhat… pont ilyen az ablakpárkány is, mely amellett, hogy díszíti otthonunkat, egy nagyon fontos funkciót lát el nap mint nap: ez pedig nem más, mint a védelem!
Az ablakpárkányok a megfelelő kialakítással és beépítéssel hatékonyan elvezetik a vizet, mely másképp beszivárogna a falba és a téli fagyok során roncsolná a szerkezetet. Sőt, amennyiben jól választ párkányt, akár évtizedeken, generációkon keresztül képes ellátni ezt a két, nemes feladatot, a díszítést és a védelmet!
Amennyiben ablakpárkánya repedezett, elvetemedett vagy besárgult, érdemes lehet a párkánycserén gondolkodnia, és egy sokkal időtállóbb, így kifizetődő megoldás mellett letenni a voksát! Erre pedig tökéletes lehetőséget az a júniustól elérhető Otthonfelújítási Támogatás!
Újítsa fel otthonát az Otthonfelújítási Támogatás segítségével
Igen, idén ismét lehetősége adódik felújítani otthonát, melyre támogatást is felvehet! Az Otthonfelújítási Támogatás 2024 fókuszában az energetikai korszerűsítés áll, melyre akár 3,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást vagy 6 millió forint kamatmentes hitelt is fel lehet venni!
Mit jelent az energetikai korszerűsítés?
A felújítás előtti és utáni energetikai állapotot egy-egy hiteles tanúsítvánnyal kell igazolni, mely során egyértelműen látszódnia kell a legalább 30%-os javulásnak. A külső szigetelés, a fűtési rendszer és a melegvíz-rendszer felújítása, illetve a nyílászárók cseréje mind beletartozik az elszámolható munkálatokba.
Ha pedig nyílászárók cseréje, akkor már a párkányokat se felejtse el!
A támogatás kiírásában a nyílászárók szerepelnek, azonban szükséges a párkányokra is figyelmet fordítani amikor ablakokat cserélünk. Nem csak esztétikai szerepük van, hanem védelmező funkciójuk is, ráadásul a hőszigetelésben is szerepet játszhatnak!
Ahogyan említettük, a párkányok elvezetik a vizet a falazatról, mely másképp roncsolná a fal szerkezetét – így a szigetelést is, mely rendkívül fontos a hőszigetelés szempontjából!
És ez még nem minden – amennyiben kőpárkányt választ és megfelelően építi be, hézagzáró szalag használatával, a hőhíd kialakulását is megakadályozhatja, mely során olyan, mintha az udvarát fűtené vagy hűtené.
A hőhíd akkor keletkezik, amikor a különböző hőmérsékletű kinti és benti levegő találkozik a párkány alatti kis résben, és elkezdődik a párakicsapódás. Ez pedig a számlák növekedéséhez vezet, melyet mindenki szeretne elkerülni!
Akkor kőpárkány?
A fentiek szerint a kőpárkányok segítenek a rezsicsökkentésben is – de hogyan tudják ezt megtenni? A természetes kőből, avagy gránitból, márványból és mészkőből készült ablakpárkányok számos előnnyel rendelkeznek, melyeknek köszönhetően egy kifizetődő megoldásnak bizonyulnak!
Rendkívül ellenállóak, így nem vetemednek vagy foltosodnak (mint a műanyag vagy fa párkányok), évtizedeken keresztül megállják a helyüket! Szépségük egy cseppet sem csorbul az idő előrehaladtával, ugyanolyan csillogással látják el feladatukat akár generációkkal később is!
Az ellenálló képességnek köszönhetően pedig a karbantartás is egyszerű: elég évente egyszer impregnálni a felületüket, majd azt követően egy nedves ronggyal is megoldható a tisztítás. Sőt, amennyiben mintás párkányt választ, szinte a port is elnyeli!
Egy szó, mint száz: a hosszú élettartamnak köszönhetően a kőpárkányok egy kifizetődő megoldásnak bizonyulnak, melyet egyszerűen beépíthet az Otthonfelújítási Támogatáskor esedékes nyílászáró cserekor!
Fontos a szakember és a minőség
Mindenki szeretne egy szeletet a jóból, így várható, hogy sok “kókler” szakember is megjelenik a piacon, aki párkányokat kínál Önnek alacsonyabb áron, kisebb várólistával. Ez egy hatalmas buktató, hiszen amennyiben nem jó minőségű párkányt nem jól építenek be Önnek, a jövőben sok problémával szembesülhet!
Egy rossz minőségű párkány hamar tönkremegy, így pedig hamar elveszti funkcióját, a vízelvezetést (esztétikáról már nem is beszélve). Pár éven belül megint ott találja magát, hogy újra itt az ideje a párkánycserének!
Így azt javasoljuk, hogy válasszon minőségi alapanyagot, avagy kőpárkányt, és alaposan tekintsen körül a szakemberek piacán – viszont amennyiben nem szeretne várni és fizetni az alapos szakemberért, építse be maga!
Tudta, hogy akár már Ön is be tudja építeni párkányát?
Csupán minőségi kőpárkányra, kiegészítőkre és megfelelő eszközökre van szüksége – na meg egy alapos leírásra! A Párkányos weboldalán mindet megtalálja: megrendelheti egyedi méretű, minőségi kőpárkányát, leadhatja rendelését a minőségi kiegészítőkre is, illetve a segédleteknek köszönhetően egyszerűen be tudja építeni saját kőpárkányát!
Olvasson bővebben a témában
Jogosan merülhetnek még fel Önben további kérdések az Otthonfelújítási Támogatás és a párkánycsere kapcsán… Például várható az alapanyaghiány? Mik a rossz szakember ismérvei és mit tegyünk, ha már beleszaladtunk egy kóklerbe?
A Párkányos több, mint 5 évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező csapata ezekben is tudnak segíteni. Tudástár cikkükben részletesen olvashat ebben a témában és választ kaphat kérdéseire!