Közzétette a KSH ma reggel az idei második negyedéves GDP-re vonatkozó gyorsbecslését. A gazdaság éves szinten 2,4%-kal csökkent. Negyedéves alapon 0,3%-kal csökkent a GDP, ezzel NEM ért véget a tavalyi második félévben kezdődött technikai recesszió. 1996 óta most először fordul elő, hogy egymást követő négy negyedévben csökken a bruttó hazai termék. A részletek egyelőre nem ismertek, a hivatal rövid kommentárja szerint a gazdasági teljesítmény csökkenéséhez legnagyobb mértékben az ipar, a piaci szolgáltatások, ezen belül főként a szállítás, raktározás és a kereskedelem járultak hozzá. A csökkenést mérsékelte a mezőgazdaság jó teljesítménye. A szolgáltatások hozzáadott értékének csökkenését részben ellensúlyozta a humánegészségügyi, szociális ellátás nemzetgazdasági ág jelentős növekedése, megközelítve a Covid-járvány előtti szintet.
A havi termelési adatok már mutatták, hogy a legtöbb fronton visszaesés következett be április-júniusban: a kiskereskedelem különösen, de az ipar és az építőipar is meglehetősen gyengén teljesített a tárgyidőszakban. Az azt megelőző időszakban a mezőgazdaság, az egészségügy és néhány piaci szolgáltatás teljesítménye részben ellensúlyozta a termelő ágazatok és a kereskedelem gyenge kibocsátást. Főként a piaci szolgáltatások esetében ez ezúttal nem történt meg.
A gazdasági aktivitás mélypontja a hivatalos adatok fényében a második negyedév végére tehető, júliustól elindulhat(ott) felfelé a hazai konjunktúra. A mérséklődésnek indult, de továbbra is extrém magas infláció még mindig szorítja vissza a fizetőképes keresletet, ezzel együtt a hamarosan pozitív tartományba lépő reálbérváltozás e tekintetben kedvező fordulatot hozhat. A restriktív monetáris politika, a kormányzati halasztások és az uniós források elmaradása a beruházási aktivitás érdemi lassulását eredményezik. Mindemellett egyelőre a globális gazdaság fellendülése is várat magára a legfrissebb felmérések és távol-keleti adatok szerint, ami hátráltatja a jelentős hazai kapacitásbővítések exportlehetőségeinek kiaknázását. Ma kijött kedvezőtlen adat tükrében, bár a második félévben továbbra is pozitív számokra számítunk, összességében elkerülhetetlennek látszik a recesszió az egész évre vonatkozóan.