Idén május elején mindössze három kereskedési időszak alatt a világ legnagyobb technológiai vállalatai több mint ezermilliárd dollárt veszítettek értékükből. Az eladási hullám oka nyilvánvalóan az egyesült államokbeli jegybank (Fed) következetes kamatemelése volt, ami elfordította a kereskedőket a kockázatosnak tartott, gyorsan növekvő részvényektől. Május 23-án, a Nasdaq 100 index (amely számos tech vállalattal gazdagodott) 26%-os visszaesést tudhatott magáénak az előző évhez képest. Ezek a fejlemények felszínre hozták az 1999-es emlékeket, amikor a „dotcom” cégek felemelkedése hirtelen leállt, ami recesszióhoz vezetett. Az elemzők arról vitatkoztak, hogy 2022-ben is lehet-e majd valami hasonlóra számítani.
Ebben a történetben egy sarkalatos pillanat februárban vált hangsúlyossá újra, amikor a Meta vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy a negyedév végén 27 és 29 milliárd dollár közötti bevételre számít, ami kevesebb, mint a várt 30 milliárd dollár. Ebből fakadt a Meta részvények nagyarányú eladási hulláma, így a részvények 21%-kal zuhantak, a vállalat részvénypiaci értéke pedig hatalmas mértékű összeget, 200 milliárd dollárt veszített. A közösségi média részvényei ezt követően összeomlottak, a Pinterest és a Twitter egyaránt 10%-ot, a Snap Inc. pedig 18%-ot veszített. Valójában, nem kizárólag a közösségi média részvényei érezték a dominóhatást. Az Amazon 3%-ot, az Alphabet pedig 1.9%-ot zuhant, így a Nasdaq 100 november óta 10%-os veszteségben maradt. „Tisztán látjuk, hogy a befektetők vacakolnak, először megnyomják az eladás gombot, és majd csak a későbbiekben tesznek fel kérdéseket” – magyarázta Michael Farr, a Farr, Miller & Washington LLC vezérigazgatója. Abban az esetben, ha Ön CFD-k formájában történő kereskedést folytat a nagy nevű tech-vállalatok bármelyikével, akkor érdemes figyelmet fordítania arra, hogy pótoljunk néhány hiányosságot a történetben, és próbáljunk meg képet alkotni arról, hogyan is nézhet majd ki a jövő.
Januártól márciusig
Januárban a kamatemeléssel kapcsolatos kilátások miatt, már eleve nehezebb helyzetben voltak a tech részvények, amelyeket a hónap elején eladtak. A hónap legvégéhez közeledve azonban, az Apple visszaerősödést valósított meg, mivel a részvények egyetlen nap alatt 7%-ot nőttek. Ez a tény avállalat lenyűgöző eredményjelentésének hátterében derült ki, ami egyébként egy 124 milliárd dolláros árbevételt jelzett. „Az Apple az ellátási láncban nyújtott teljesítményéről ismert” – tette hozzá Scott Kessler, a Third Bridge munkatársa.
Azonban, március második hetében az Apple öt egymást követő héten is veszteséggel zárt, a kibővült Nasdaq 100 pedig 2.1%-ot zuhant. Az ukrajnai válság megemelte a nyersanyagárakat, és a romló infláció kísértetét hozta magával úgymond, ami nyomást gyakorolt a technológiai részvényekre. Ebben az időben a Nasdaq 18%-kal helyezkedett alacsonyabb szintre az év során, a hasonló helyzetet mutató Apple pedig 13%-kal csökkent.
Március vége sokkal jobban alakult az Apple számára, amely 11 egymást követő napon át élvezhette a növekedést. Ez a megerősödés gyakorlatilag törölte a vállalat 2022-es veszteségeit, és 2.9 billió dollárra emelte az értékét. Ez a növekedés az online kereskedési piacon az optimizmus felé irányuló szélesebb mozgás része volt, amelyet az ukrajnai tűzszünetre vonatkozó utalás váltott ki, és amely nyomán megerősödött a Meta, a Netflix, az Alphabet és az Amazon is. Dan Ives, a Wedbush Securities munkatársa szerint: „az Apple az erősség alapköve, és összességében az iPhone és a szolgáltatások iránti általános kereslet segít a részvényeknek visszatérni a 3 billió dolláros helyzetükhöz.”
Május
Május második hetében újabb zűrzavarok vártak az Apple-re, és ezúttal a kereskedők megkérdőjelezték, hogy továbbra is a vállalatot tekintik-e a tech szektor viszonylag „biztonságos” területének, ahova az ember a pénzét küldi, ahogyan az ezidáig így volt az eddigi év során. Az Apple részvényei 8%-os visszaesést mutattak, mindösszesen egy hét leforgása alatt, lefaragva 200 milliárd dollárt a vállalat értékéből és ezzel lefelé húzva a Nasdaq 100-at. A hetet általában az alacsony fogyasztói bizalom jelei, a magas infláció, valamint az elleátási lánccal kapcsolatos folyamatos problémák jellemezték. Mindez 7%-os csökkenésre kényszerítette a Nasdaq Composit Indexet. Egyes elemzők arra a következtetésre jutottak, hogy „amikor a befektetők elkezdik értékesíteni a legjobb márkaneveket, ritkán végeznek vele egy nap alatt”, mint például Nick Colas, a Datatrek munkatársa, aki szerint ez baljóslatú jel a tech-szektor többi szereplője számára.
Mire lehet most számítani
Lehetséges, hogy mindez újabb „dotcom” összeomláshoz és recesszióhoz vezet? Nem, mondja Ralph Hamers, a UBS-től, mert a 20 évvel ezelőtti buborékban részt vevő vállalatok bizonyos mértékig „csak modellek papíron és nem valódiak”, míg esetünkben „a mögöttes üzleti modellek valódi üzleti modellek – nemcsak most, hanem a jövőre nézve is”. David Rubinstein, a Carlyle Group munkatársa egyetért mindezzel, szembeállítva az 1999-es vállalatokat, amelyek „nem voltak mások, csak egy üzleti tervek”, egy mostani „olyan céggel, mint a Netflix, amelynek 250 millió előfizetője van”. A tech-szektorban a CFD-k formájában történő online kereskedést folytató olvasóknak figyelembe kell venniük egy másik szempontot is. Mégpedig azt, hogy ebben az iparágban szokatlanul magasak a növekedési követelmények. „Nagyon magasak az elvárások a technológiában” – emlékeztet Maurice Levy, a Publicis Groupe munkatársa, így tehát a növekedési lendület némi lassulása túlreagáláshoz vezethet, miközben valójában az iparág alapjai változatlanok maradnak. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy az előttünk álló hetek és hónapok bővelkednek majd a volatilitásban, ami egyaránt jelenthet lehetőségeket és kockázatokat is a CFD-k formájában történő online kereskedés területén.
Az iFOREX UK a VIBHS Financial Limited társaság kereskedelmi neve, amelyet az Egyesült Királyságban a Financial Conduct Authority a 613381. számú hivatkozási szám alatt engedélyezte és szabályozza. Angliában és Walesben korlátolt felelősségű társaságként van bejegyezve a Companies House-nál 08279988 -as cégjegyzékszámon, Amlbenson The Long Lodge, 265-269 Kingston Road, Wimbledon, England, SW19 3NW bejegyzett cím alatt.
Az iFOREX UK csapata együttműködött a dokumentumban szereplő anyagok előállításában, és az ebben a dokumentumban szereplő anyagok semmilyen esetben sem tekinthetőek – sem kifejezetten, vagy hallgatólagosan, sem közvetve vagy közvetlenül – pénzügyi eszközre vonatkozó befektetési tanácsnak, ajánlatnak, vagy befektetési stratégiára vonatkozó javaslatnak. A CFD összetett eszköz, és a tőkeáttétel miatt a hirtelen veszteség jelentős kockázatával jár. Ennél a szolgáltatónál a lakossági befektetői számlák 71.31 %-án veszteség keletkezik a CFD-kereskedés során. Fontolja meg, hogy érti-e a CFD-k működését és hogy megengedheti-e magának a veszteség magas kockázatát. Kérjük vegye figyelembe: A múltbeli teljesítménymozgások számításai a határidős ügyleteket reprezentálhatják és nem pedig a mögöttes eszközt. Teljes jognyilatkozat: https://www.iforex.hu/legal/article-disclaimer