Mi lehet az ingatlanértékesítés jövője?

Turbósebességgel változott meg az életünk 2020 tavaszán. Megérkezett a pandémia és olyan változások történtek a mindennapjainkban, amelyekre sohasem számítottunk volna. A korlátozások és a kényszerszülte helyzetek olyan megoldásokra késztettek mindenkit, amelyek korábban nem voltak megszokottak. Számos terület mellett az ingatlanpiacot is jelentősen befolyásolta a járványhelyzet, amelynek még sajnálatos módon nincs is teljes mértékben vége. Felmerülhet tehát a kérdés, hogy a COVID-19 által előidézett helyzetek, intézkedések mennyire fogják megváltoztatni az ingatlanértékesítők mindennapjait? A válság alkotta körülmények új módszereket, eszközöket, technológiai fejlesztéseket igényeltek az ingatlanpiactól, aminek hosszútávon az lesz az eredménye, hogy az ingatlanos szakma szereplői nagyobb tudást halmoznak fel és így tágabb, profibb szolgáltatást tudnak nyújtani minden eladónak és vevőnek.

„Az értékesítői munka nagy mértékben terepmunka” – kezdi Ben-Ezra Orran, a Central Home szakértője. – „A lakások megtekintése, az eladókkal való találkozás, majd a vevőknek történő lakásbemutatások mind megkövetelik a fizikai jelenlétet. Legalábbis eddig egyértelműen így gondolta mindenki. Tavaly tavasztól viszont, amikor csak időszakosan, korlátozva lehetett az eladókkal, vevőkkel találkozni, kénytelenek voltunk más módszerekhez folyamodni, hogy valamennyire legalább mozgásban tartsuk a piacot.” 

A koronavírus okozta helyzet tehát azonnali cselekvésre kényszerítette az ingatlanosokat. 2020-ban pillanatok alatt eljutottak oda, hogy a kényszer szülte helyzetek hatására elindultak a virtuális lakásbemutatások, ezeket pedig az online megbízások és szerződéskötések követték.

A szakértő szerint az emberek eddig is gyakran készítettek akár az eladó ingatlanjukról is 360°-os videókat, de inkább csak a saját szórakoztatásukra, vagy archiválás céljából, de az elmúlt közel másfél évben nagyon sok lakás bemutatása is ily módon tudott megtörténni, kiváltva ezzel a személyes kapcsolatfelvételt és találkozásokat, és a valóságos fizikális lakásbemutatásokat.

Fenti tapasztalatok miatt nagyon sok cégvezető kezdett el tájékozódni abban az irányban, hogy milyen innovatív eszközökbe érdemes invesztálni, amelyek támogathatják a virtuális kapcsolattartást. A jövőben minden bizonnyal egyre több olyan adatkezelői felület jön majd létre, amelyek leegyszerűsítik az ügyfelek számára az ingatlanok bemutatását, illetve megismerését. Természetesen az innovatív eszközök használata a felhasználóktól a jövőben egyre szélesebb körű ismereteket és nagyfokú nyitottságot is igényel. 

Számunkra egyértelmű, hogy a részletekre figyelve, egyre precízebben kell ezekkel a technológiákkal és eszközökkel dolgozni, ezért ez a fajta digitalizáció egy lökés tud lenni abba az irányba, hogy egyre profibb legyen a szakma és az ingatlanértékesítői munka” – folytatja Ben-Ezra Orran. „Egy átlagos értékesítőnek ezeknek az eszközöknek a kezeléséhez folyamatosan fejlesztenie kell majd a tudását, ennek áldásos hatását pedig leginkább az eladók és a vevők fogják élvezni, hiszen ez magával hoz majd egy szolgáltatási színvonal emelkedést is.”

A Central Home szakértője optimizmusát fejezi ki, hogy ezek a változások szépen lassan, folyamatosan valóban bekövetkeznek majd. Az ingatlanosok gyakran negatív megítélése, a velük szemben fennálló bizalmatlanság viszont még továbbra is nehezítheti ezt a helyzetet, hiszen sokszor mégiscsak az emberi tényező, a kölcsönös szimpátia segíthet egy-egy szituáción átlendülni. Van viszont olyan elem a folyamatban, ami már most remekül illeszkedik a mindennapokba, mégpedig az online aláírás, ahol ügyvéd jelenlétében Skype-on vagy egyéb videochat alkalmazáson keresztül történik a szerződés/megbízás kötése, vagy éppen az ügyfélazonosítás. És bár pár évvel ezelőtt még nem gondoltuk volna, hogy fizikális kontaktus nélkül ez kivitelezhető minden fél részéről, de ez a gyakorlat immáron nap-mint nap a Central Home életében is jelen van.

Scroll To Top