Mi azaz ISO tanúsítás és miért van rá szükség?

A vállalkozásos számára nem lehet ismeretlen fogalom az a kifejezés, hogy ISO tanúsítás vagy tanúsítvány. Voltaképpen egy ilyen tanúsítás nem pusztán a vállalkozások, hanem a fogyasztók számára is fontos, hiszen maga a tanúsítvány azt is jelenti, hogy az adott vállalkozás kielégíti a fogyasztói igényeket. Persze maga a rendszer ennél egy kicsit bonyolultabb. A Nemzetközi Szabványosítási Szervezet (ISO) által kidolgozott szabályokon alapul például az ISO 9001 tanúsítás, amely időről-időre megújul, és amelyen néha változtatnak is. Miért is van ilyen tanúsításra szükség? 

Az ISO 9001 minőségirányítási rendszer célja

Az ISO 9001 minőségirányítási rendszer (MIR) meghatározott alapokon nyugszik. Első és talán legfontosabb célja, hogy maximálisan kielégítse a vevők elvárásait, igényeit és szükségleteit. Mindezen túl fontos feladata a vevőorientált szervezet, a megfelelő vezetés kialakítása. További alapelvek: munkatársak részvétele, folyamatalapú látásmód, rendszerszemlélet, folyamatos fejlesztés, tényalapú döntéshozatal, kölcsönösen előnyös szállítói kapcsolatok. 

Minden ágazatnak szüksége lehet rá

Mivel a minőségirányítási rendszer alkalmazása mind a termékek, mind a szolgáltatások minőségének javításához maximálisan hozzájárul, ezért szinte minden ágazat számára pozitív lépés lehet az ISO 9001 minőségirányítási rendszer tanúsításának a megszerzése. Az ISO tanúsítás bevezetésére valamilyen külső tényező, azaz az állami előírás vagy a vevői igények miatt kerül sor. 

Milyen előnyökkel járhat az ISO bevezetése? 

Az ISO 9001 rendszer bevezetése számtalan előnnyel járhat a cégek számára. Az ISO tanúsítvány bevezetése egyértelműen versenyelőnyt jelenthet a piacon. Továbbá, egyértelművé válnak a feladatokhoz tartozó hatáskörök. Sokkal hatékonyabbá válik az irányítás, hiszen a vezetői információk naprakészek lesznek. A hibák okozta veszteségek is jelentősen lecsökkenhetnek. Mivel minden munkafolyamat szabályozottá válik, ily módon a dolgozók munkája is nyomon követhető és értékelhető. A rendszernek köszönhetően, a vállalkozások esetében kialakul a folyamatos fejlődés igénye, illetve a beszállítókkal, sokkal átláthatóbbá válik az üzleti kapcsolat. 

A tanúsításra történő felkészítés

A tanúsításra való felkészítés azt jelenti, hogy az adott cég, vállalkozás szeretne ISO tanúsítványt szerezni. Szüksége van egy olyan irányítási rendszerre, amikor is egy független tanúsító szervezet megvizsgálja a cég működését és amennyiben megfelelően működőnek találja, akkor egy igazolást, vagyis tanúsítást állít ki. Amennyiben a cége már működtet ISO rendszert, akkor a következő audithoz lehet szükség segítségre, hogy az adott irányítási rendszer megfelelően működjön. 

Kire bízzuk a tanúsítást? 

Mindenképpen olyan tanúsító szervezetre bízzuk a tanúsítási feladatokat, akiknek az ügyfelei elégedettek, akik komplett szolgáltatásokat tudnak biztosítani, és akik felkészült tanácsadókkal rendelkeznek. Az is lényeges lehet, hogy a szervezet biztosítson ingyenes konzultációt, gyorsan reagáljon, és kedvező árakon biztosítsa a szolgáltatásait. 

 

Scroll To Top