A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1407 forint volt a második negyedévben, 4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 1352 forintos szintet – derül ki a Trenkwalder és a Moore Hungary elemzéséből, amelyről közleményben tájékoztatták az MTI-t csütörtökön.
A munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder csaknem 7 ezer munkavállaló béradatait dolgozta fel.
Közölték: az 1250 forint alatti órabér már az ország egyetlen pontjára sem jellemző, ugyanakkor a régiók között továbbra is jelentős eltérések tapasztalhatók a bérszintben. Míg Észak-Magyarországon, az Észak-Alföldön, valamint a Dél-Dunántúlon 1300 forint alatt maradt az átlagórabér, Közép-Magyarországon és a fővárosban már az 1900 forintos szintet is átlépte.
A közleményben Hamrák Viktor, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatója kifejtette, a következő negyedévekben az adatbázisuk többségét adó gyártó- és feldolgozóipari fizikai dolgozók bérnövekedése ismét gyorsulni fog, és az átlagórabér országos szinten is hamar eléri az 1500 forintos szintet. Amellett, hogy a koronavírus-járvány visszaszorulásával ismét egyre erősödik a munkaerőhiány, számos más szektorban (építőipar, vendéglátás) az átlagosnál nagyobb mértékben ugrottak meg a bérek, ami átmenetileg erősödő konkurenciát képez a munkaerő megszerzésében és megtartásában – tette hozzá a szakember.
Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partnere a közlemény szerint arra mutatott rá, hogy a középvezetői szegmensben a járvány kitörését követően gyakorlatilag megállt az átlagbérek emelkedése, ám most ismét emelkedő pályára kerülhetnek a bérek. A cégek vezetői szinteken is egyre több munkavállalót vesznek fel, a belépési forgalom (4,2 százalék) jóval felülmúlva a kilépések arányát (2,9 százalék).(MTI)